A műsorvezető először ódzkodott attól, hogy Nikolett vigyázzon néha Gesztesivel közös lányukra, de Marci esetében már nem zárkózott el ettől.


A három évvel ezelőtt elhunyt Gesztesi Károly számára mindig nagyon fontos volt a család. Biztosan örülne, ha látná, hogy nemcsak gyermekei, de volt párjai is jó viszonyt ápolnak egymással.

Erről a műsorvezető beszélt a Story magazinnak. Mint mondta, úgy emlékszik, hogy férje, Pataki Ádám vetette fel ezt az ötletet.

- mondta.

Azt is elárulta, hogy amikor még egy telken laktak, Gesztesi megkérdezte tőle, mit szólna hozzá, ha Nikolett vigyázna néha a közös lányukra, Pankára. Akkor Claudia felhábrodott és kijelentette, hogy szó sem lehet róla. De később rájött, hogy ez már akkor sem volt „ördögtől való”, ráadásul elmondása szerint a színész felesége az első pillanattól szeretettel fogadta Pankát, amiért a tévés nagyon hálás neki.

- mondta Claudia.

Forrás: Blikk


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!