Igencsak bátor kijelentéseket tett az amerikai hírszerzés igazgatója, John Ratcliffe a The Wall Street Journalban megjelent cikkében: biztos benne, hogy a kínaiak használják a CRISPR/Cas9 génszerkesztési technológiát arra a célra, hogy szuperkatonákat hozzanak létre a hadseregben, írja a Futurism.

Ratcliffe szerint Pekingben nincs etikai korlátja annak, meddig mehetnek el a kutatók a hatalom megtartása érdekében - olvasható az NBC News oldalán. Valószínűleg 2018-ban az emberi embriókon való kísérletezés felett is szemet hunyt a kínai kormány egészen addig, amíg szárnyra nem kapott a hír az országhatárokon kívül is.

Kapcsolódó

Ezért veszélyes, ha Kínában gyártani kezdik az embereket

Hasznos is lehet, de akár egész társadalmakat is romba dönthet.

A hírszerzés igazgatója szerint könnyen előfordulhat, hogy a kísérleteket azóta is végzik, sőt, a hadseregben is próbálkoznak génszerkesztéssel szuperképességek elérése érdekében - egyfajta keleti Amerika kapitányt akarnak létrehozni, akinek a csatatéren

hasznos biológiai képességeit felerősítik a génszerkesztés segítségével.

Az elképzelés egyébként nem különösebben légből kapott: kínai katonai vezetők korábban is nyilatkoztak már arról, hogy a biotechnológia óriási lehetőségeket ad a hadsereg kezébe is. Szakértők azonban inkább attól félnek, milyen mellékhatásokkal járhat, ha a kínaiak tényleg katonák génjeit kezdik szerkeszteni - sokkal kisebb az esélye egy valódi szuperkatona létrehozásának, mint annak, hogy komoly problémákat okoz majd a technológia ilyen alkalmazása, olyanokat is, amelyeket most még nem is láthatunk előre.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!