A KISS idén nyáron Magyarországra is ellátogat búcsúturnéja részeként, a magyar apától és anyától, de Izraelben született frontember, Gene Simmons azonban egy későbbi látogatást is tervez hazánkba, szeretne ugyanis eljutni abba a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei faluba, ahol anno az édesanyja született.


A Blikknek adott interjúban a zenész arról beszélt: magyarnak tartja magát és a magyar az anyanyelve, az anyja is így beszélt hozzá. Zsidó származású szülei drámája miatt mindig is vegyesek voltak az érzései Magyarországgal kapcsolatban, de a neheztelés mellett büszke is a gyökereire.

Régóta tervezem, hogy elmenjek Jándra, abba a pici faluba, amelyben az édesanyám a világra jött 1925-ben. Ez Magyarország északkeleti részén van, a Tisza partján. De előtte szeretnék találni valakit, aki el tudna engem ott kalauzolni. Nem gondolom, hogy a budapesti koncert után lesz erre lehetőségem, mert csak egy üres napunk lesz, mielőtt fellépünk Bukarestben. Nyugodtabb körülmények között szeretnék ellátogatni oda. Megboldogult édesanyámmal nagyon közel álltunk egymáshoz. Miután apám másik családot alapított, édesanyám vitt magával az Egyesült Államokba. Sokat mesélt Jándról, a gyerekkoráról, ezért is szeretnék elmenni oda.

Simmons néhai anyja, Klein Flóra több koncentrációs tábort is megjárt a második világháború alatt, , mielőtt 1945 májusában a mathauseni koncentrációs tábor felszabadításakor ő is visszanyerte a szabadságát. Minderről sosem mesélt a fiának.

Azt gondolom, hogy ezzel engem akart óvni. Már idősebb voltam, amikor megtudtam, hogy tinédzser volt, amikor egy németországi haláltáborban a szüleit és a bátyját is megölték; a nagyszüleimet és a nagybátyámat, és ő is ott volt, amikor ez történt. Biztosan nem akarta, hogy ez a trauma az én életemet is beárnyékolja.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!