Hihetetlenül fittnek tűnik a lassan húsz éve visszavonult színészlegenda. Gene Hackman még a farmján is aktívan kertészkedik.


Évek óta először készült új felvétel Gene Hackmanről. A 93 éves színészről autóvezetés közben készült videó, miközben egy gyorsétteremnél megállt ebédelni. A kétszeres Oscar-díjas sztár kifejezetten fittnek tűnt, amikor vasárnap az új-mexikói Santa Fében az autójában ülve elfogyasztott egy hamburgert, írja a New York Post.

A nyilvánosságtól elzárkózó színészről ezután egy benzinkúton készült felvétel tankolás és kávézás közben, majd farmján is lefotózták, miközben lapáttal a kezében kertészkedett.

Hackman legutóbb Az elnök emberére talál című filmben szerepelt még 2004-ben. Még azon a nyáron bejelentette Larry King műsorában, hogy felhagy a színészettel. Négy évvel később megerősítette visszavonulását, miközben harmadik regényét népszerűsítette.

2011-ben egy interjúban azt mondta, hogy csak akkor térne vissza, ha a saját házában lenne a forgatás, ahova maximum egy-két embert kellene beengedni, és ők sem zavarnák különösebben az életét.

A veterán színész 70 évvel ezelőtt kezdte pályafutását, de az igazi áttörést 1968-as Oscar-jelölése után csak a hetvenes évek hozták el számára. Az első aranyszobrot 1971-ben kapta a Francia kapcsolat főszerepéért, majd 1993-ban a Nincs bocsánat mellékszereplőjeként is díjazták.

A visszahúzódó színészről készült videót itt lehet megnézni:

@nypost #GeneHackman ♬ In the Bosom - Sweet After Tears

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!