Attól függ, hogy mikor kezdhetik el oltani a fiatalabb, egészséges embereket, hogy hogyan érkeznek a vakcinák, és hogy tudnak haladni a tervezett stratégia szerint az oltásokkal, mondta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi főosztályának vezetője az Origónak adott interjújában.

Hozzátette, ezt a tervet a járványügyi helyzet is befolyásolhatja. Elsősorban még mindig az idősebbeket oltják, hiszen ők vannak a legnagyobb veszélyben.

Még egyszer mondom: minden attól függ, hogy milyen oltóanyag-mennyiségek érkeznek, hiszen ezen múlik, hogy milyen gyorsan tudjuk beoltani először a kockázati csoportba tartozókat, majd a fiatalabb, nem krónikus pácienseket, akik meg szeretnék kapni a védőoltást

- fogalmazott.

Kérdésre válaszolva elmondta, bárkit behívhatnak oltópontra is, mert az oltóanyagok érkezésének függvényében

reményeim szerint lesz olyan hét, amikor csaknem egymillió embert oltunk be. Egyrészt azért, mert esedékessé válik az emlékeztető - második - oltás, másrészt azért, mert úgy tervezzük, hogy ilyen sok vakcina érkezik rövid időn belül. A háziorvosokat nem terhelhetjük ennyire, hiszen így is rengeteget dolgoznak - szerveznek is, oltanak is, és a betegeiket is ellátják. Biztos tehát, hogy lesz, aki sms-ben kap értesítést, hogy valamelyik oltópontra érkezzen, de az is lehet, hogy levélben értesítik az oltás idejéről és helyszínéről.

Galgóczi Ágnes arról is beszélt, mi történik akkor, ha valaki már elkapta a vírust, de még nincsenek tünetei, és a betegség lappangó fázisában kap oltást.

Ha az oltás után nem sokkal megjelentek a koronavírus tünetei, többnyire az derült ki, hogy valóban a védőoltás beadása előtti napokban fertőződött meg, és már nem tudta az oltás kifejteni a hatását, nem tudta megakadályozni a betegség kialakulását. A védőoltásnak is kell idő, mire kialakul a szervezetben az ellenanyag. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ha valaki lappangási időben kapta meg az oltást, nem lett súlyosabb a betegség lefolyása

- magyarázta.

Koronavírus

Kezdeményezték a Covid-osztályon ollóval szurkáló férfi letartóztatását

A kínai állampolgárságú férfit az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe zárhatják.

Szijjártó közölte, mennyi orosz vakcina érkezik a következő ütemben

68 napig volt mélyaltatásban, 300 napja küzd a gyógyulásért a tatai nővér

Abban bíznak, hogy ha ilyen ütemben zajlik az oltás, ahogyan most, akkor talán nyár elejére elérhetjük a közösségi és egyéni védelmet is.

Tehát az egyén védett lesz - hiszen megkapta az oltást -, és mivel sokan megkapják a vakcinát, közösségben sem tud hatékonyan terjedni a kórokozó

- fűzte hozzá.

Kapcsolódó

68 napig volt mélyaltatásban, 300 napja küzd a gyógyulásért a tatai nővér

Ő az első olyan covidos beteg hazánkban, aki ennyi időt töltött mélyaltatásban.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!