A Pfizer vakcinája a második oltástól számítva egy hét után fejti ki hatását, tehát összességében egy hónap után nyújt védettséget a koronavírus ellen - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában.


Galgóczi Ágnes elmondta, ez azt jelenti, hogy az első oltás után sem lehet a higiéniai szabályokon lazítani, továbbra is be kell tartani azokat.

Elmondta azt is, a Pfizer már elérhető vakcinája krónikus betegek számára is adható, ugyanakkor van néhány kivétel. Ezek közé tartozik az akut lázas betegség, a várandósság és az allergia a vakcina valamelyik összetevőjére.

Egyébként 16 év felett ez a védőoltás mindenkinek ajánlott

- hangsúlyozta Galgóczi Ágnes.

Azoknak, akik már átestek a betegségen, azt javasolják, hogy a gyógyulástól számítva három hónapon túl oltassák be magukat, de a vakcina egyébként bármikor beadható a gyógyultaknak - közölte.

Koronavírus - Még több hír a témában

Ezer alatt az új fertőzöttek, száz alatt az új áldozatok száma Magyarországon

Az aktív fertőzöttek száma 144 804 főre csökkent.

Illegális istentiszteleten ütöttek rajta Németországban

Koronavírus: meghaladta a 85 milliót az igazolt fertőzöttek száma a világon


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!