A koronavírus-járvány harmadik hulláma még mindig emelkedő fázisban van - hangsúlyozta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályának vezetője vasárnap a közmédiának.


Galgóczi Ágnes elmondta: a regisztrált új esetek és az elhunytak száma sem mutat csökkenő tendenciát.

Már több vírusvariáns is megjelent Magyarországon, ezek közül legnagyobb számban a brit mutánst mutatták ki. Ez a variáns - mint kiemelte - sokkal gyorsabban terjed és súlyosabb fertőzést is tud okozni. Emiatt emelkedik a kórházban kezeltek és a lélegeztetőgépen lévő betegek száma is - tette hozzá.

A kormány egy héttel meghosszabbította a védekezési intézkedéseket - hívta a fel a figyelmet az NNK főosztályvezetője, aki kiemelte: fontos a járványügyi szabályok betartása, a zsúfolt helyek kerülése, a maszkviselés és a higiénés rendszabályok betartása.

Galgóczi Ágnes elmondta: a védőoltási kampány tart. Már több mint 1,5 millió embert beoltottak Magyarországon. Az oltásra regisztráltak száma is folyamatosan emelkedik, már a 3 milliót is meghaladja.

Az AstraZeneca-vakcinával kapcsolatos jelzéseket is kivizsgálták, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) pedig azt közölte: az AstraZeneca oltóanyaga biztonságos. Ezt követően azok az országok, ahol korábban felfüggesztették, már folytatják az AstraZeneca-vakcina használatát - mondta Galgóczi Ágnes.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!