Frohner Ferenc három igennel jutott tovább A Konyhafőnök válogatójából. A fodrász a Reggeli mai adásában elárulta, hogy nagy munka áll mögötte, a felkészülésben étteremtulajdonos vendégei és séf-barátai segítették, mindenek előtt azonban a konyhai eszközök és az ételek neveit kellett megtanulnia.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/325206-792000-1665648194-284027-672102-1651593008-kepernyokep-2022-05-03-103106-e1651566709533.jpg)
Nagyon nagy meló volt az, hogy én most kötényt kaphassak, büszke is vagyok magamra. Mínuszról indultam. (…) Nekem először az eszközöket kellett megtanulnom. A botmixert most már tudom, hogy ne zúzónak hívjam. Voltak más dolgok is, amiket máshogy neveztem. Elképesztő volt, meg kellett tanulnom az ételneveket is
- mondta.
Frohner szerint fontos kimozdulni a komfortzónánkból, azért is döntött úgy, hogy kipróbálja magát a főzős versenyben. Mint mondja, a tanulási folyamat elején olyan fogásokat készített, amelyek nem voltak alkalmasak emberi fogyasztásra, később viszont többen is dicsérni kezdték a főztjét.