Frohner Fecó maximális pontszámmal jutott át A Konyhafőnök első rostáján, a tegnapi adásban viszont meggyűlt a baja a "Fecó… és ami közötte van" fantázianévre keresztelt tányérrral, amit az első fordulóban tett a zsűri elé.

Kapcsolódó

A Konyhafőnök: Kárpáti Rebeka exe, Frohner Fecó "szexualitást szimbolizáló" tortával jutott be a versenybe

Három igennel jutott tovább.

Kicsit haragszom magamra. Megmondom őszintén, nem akarom magam alatt vágni a fát, viszont… hát, itt nem villantottam semmit, max a mellbimbómat

- mondta a fodrász.

Rácz Jenőtől ugyan elismerő kritikát kapott, Fördős Zénél nem szerzett jó pontot azzal, hogy feltálalta az angolzeller hosszú rostjait, ugyanis szerinte úgy nézett ki a köretelem, mintha a lefolyóból húzták volna elő.

Nekem van egy visszatérő rémálmom, hogy összeszedem magam, és végre 150 euróért kiveszek egy ilyen menőbb szobát valahol. És ezt találom a lefolyóban. Tudod, és akkor hívod a szobaszervízt, hogy ne már…

- mondta a gasztroblogger.

A fodrásznak rosszul esett Fördős Zé kritikája, úgy fogalmazott, hogy égett, mint a fáklya. Ennek ellenére végül sikeresen vette az akadályokat, és a többiekkel együtt felmehetett a galériára a verseny végén. Szerdán Ladányi Mónika esett ki.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!