Egy szövetségi bíró elutasította Donald Trump kampánystábjának keresetét Pennsylvania államban, mellyel az amerikai elnökválasztás eredményét támadták. A bíró, bizonyos Matthew Brann hosszú véleménycikket is közzétett a kereset kapcsán, melyben Trump jogi csapatának felrótta, hogy egy teljesen összefüggéstelen, valós jogi érveket és tárgyi bizonyítékokat nélkülöző keresetet nyújtottak be.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/262957-739689-1665618967-222189-122373-1606028407-giuliani-e1606026990975.jpg)
Azt hinné az ember, hogy amikor egy felperes nagy hatású eredményre számít, akkor az a felperes kényszerítő erejű jogi érvekkel és a burjánzó korrupció bizonyítékaival félelmetes mértékig felvértezve érkezik. Ez nem történt meg
- írta a bíró, hangsúlyozva, hogy a kereset elfogadása, mely véleménye szerint olyan volt, mint Frankenstein minden rendszer nélkül összefércelt szörnye, gyakorlatilag 6,8 millió szavazó megsértését jelentette volna, majd ejtette az ügyet, éspedig azzal a kitétellel, hogy a leköszönő elnök kampánystábja nem adhatja be újra. Ez a döntés azt jelenti, hogy Trumpék bukták az egyik legnagyobb hatású ügyüket, mellyel a választások eredményét próbálták megváltoztatni. A bíróságon maga Rudy Giuliani, Trump személyes ügyvédje képviselte az ügyet, melynek fő érve az volt, hogy a republikánusok megfigyelői nem tudták figyelemmel kísérni a levélszavazatok számlálását, ami lehetővé tette a csalást és a technikailag nem megfelelő szavazatok elfogadását.
Trump csapata ígérete szerint a legfelsőbb bíróságig próbálja vinni az ügyet. A döntésre reagálva kiemelték azt is, hogy a bírót még Obama nevezte ki, így várható volt, hogy így dönt majd, ám az ABC rámutat, hogy bár Brannt valóban Barack Obama nevezte ki annak idején, de előtte évekig a Republikánus Párt tagja és fontos tisztségviselője is volt, amit egyébként Pennsyvania állam republikánus szenátora is pontosan tudott: Pat Toomey el is fogadta a döntést. Közleményében azt írta:
Azzal a mai döntésével, mely szerint Matthew Brann bíró, aki régi konzervatív republikánus, és akit igazságos és elfogulatlan jogtudósként ismerek, elutasította a Trump-kampánystáb keresetét, Trump elnöknek elfogyott minden rendelkezésre álló jogi lehetősége arra, hogy megtámadja a pennsylvaniai választási eredményt. Gratulálok Joe Bidennek és Kamala Harrisnek a győzelmükhöz, mindketten elkötelezett közszolgák, imádkozni foguk értük és az országunkért is.
Kiemelt kép: Drew Angerer/Getty Images/AFP