Figyelem! Súlyos bírság járhat érte ősszel: Október 1-től 100 ezer forintos bírság is járhat, ha Ezt akarja csinálni – Saját udvaron vagy kertben sem lehet! Mutatjuk:

Az őszhöz egykor szervesen hozzátartozott egyfajta jól ismert, füstös illat, melynek sokszor jellemzően az avarégetéshez volt köze. Ezt azonban ma komoly szabályok korlátozzák. A lehullott leveleket elégetni még a saját udvaron vagy kertben sem lehet. Kályhában is csak azt a hulladékot lehet eltüzelni, ami nem szennyezi a környezetet. A tűzgyújtást büntetik. Aki a tiltás ellenére az udvarán vagy a kertjében égeti el a száraz leveleket, akár 60 ezer forint légszennyezési bírságot is kaphat. Nem véletlen azonban, hogy ilyenkor, ahogy egyre több levél hullik le, sokakban felmerül a kérdés, mit tegyenek az avarral, ha szeretnének törvényesen eljárni, és nem akarnak bírsággal számolni. A katasztrófavédelmet, pontosabban Mukics Dániel tűzoltó őrnagyot, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának helyettes szóvivőjét kérdeztük meg a témával kapcsolatban. Tilos avart égetni? A kerti zöldhulladék égetése alapvetően tilos. A növényi hulladék elégetésére csak ott van lehetőség, ahol van kifejezetten erre vonatkozó rendelete az önkormányzatnak. Ha van ilyen rendelet, az pontosan meghatározza, hogy milyen napon vagy napokon és milyen körülmények között szabad a kertben zöldhulladékot égetni. Erről a helyileg illetékes önkormányzatnál, illetve annak honlapján találhatsz bővebb információt.

Sok esetben órára pontosan meghatározza a rendelet, hogy mikor szabad a kertben elégetni a levágott, lehullott növényi hulladékot. Ha azonban az önkormányzatnak nincs ilyen rendelete, akkor az adott településen tilos elégetni a száraz faleveleket, gallyakat, például Budapest teljes közigazgatási területén tilos a zöldhulladék égetése. Mekkora bírság járhat érte? Ha valaki önkormányzati rendelet hiányában vagy nem a rendeletben meghatározott időben és módon éget a kertjében, akkor azt az önkormányzat és a katasztrófavédelem egyaránt megbírságolhatja. A tűzvédelmi bírság ebben az esetben 20 ezer forinttól 60 ezer forintig terjedhet. Ha a szabálytalan égetés során akkora tűz keletkezik, ami a tűzoltók beavatkozását igényli, 20 ezer forinttól egészen 3 millió forintig terjedő tűzvédelmi bírságot szabhat ki a katasztrófavédelem. Október 1-től fokozottan ellenőrzik ezeket a tevékenységeket, az önkormányzatok és a rendőri szervek és ahol szabálysértést észlelnek, akár bejelentés alapján is azonnali légszennyezési bírságot szabnak ki! Az alábbi gombok segítségével oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!