Közepes erejű földrengés rázta meg keddre virradóra Horvátország középső részét, ugyanazt a térséget, ahol tavaly év végén nagyobb intenzitású, halálos áldozatokat is követelő földmozgás volt - közölte a helyi média.

Az MTI azt írja, az európai földközi-tengeri szeizmológiai intézet (EMSC) közleménye szerint a 4,7-es erejű földmozgás éjfél után két órával történt, központja 48 kilométerre volt Zágrábtól, Petrinja és Sziszek közelében, tíz kilométeres mélységben. A nap folyamán több, kisebb erejű utórengés is volt.

Károkról egyelőre nem érkeztek hírek.

Ugyanezt a térséget tavaly december 28-án és 29-én két erősebb - 5,2-es, illetve 6,3-as erősségű - földrengés rázta meg. A Petrinja és Sziszek közelében történt földmozgásoknak hét halálos áldozatuk és 28 sérültjük volt, és folyamatosak voltak az utórengések. Több mint 35 ezer épületben keletkeztek károk. A horvát kormány katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Sziszek-Monoszló megyét, valamint Zágráb és Károlyváros (Karlovac) megye egyes részeit.

A tavaly decemberben történt horvát földrengést videón is rögzítették:

Kapcsolódó

Embermentés, összedőlt házak, betemetett kocsik - videón a horvát földrengés drámai pillanatai

Petrinya polgármestere szerint a város összeomlott.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!