Sok esetben a Fidesz - KDNP kormány által visszaszerzett nemzeti vagyon egy részét az alapítványi gazdálkodásba adtuk, hogy már soha ne lehessen idegeneké


- Hubay György fideszes országgyűlési képviselő így indokolta azt kedden, hogy miért kell a közvagyont alapítványi kezelésbe adni.

Megírtuk azt is, hogy az Országgyűlés keddi döntése értelmében a közvagyon jelentős része átkerül a közérdekű vagyonkezelő alapítványokhoz. A jogszabály összesen 32 alapítványt sorol fel, ezek közül 21 felsőoktatási intézmény fenntartója. A törvényt a parlament 134 igen, 59 nem szavazattal fogadta el. Az alapítványoknak juttatott vagyon vagy juttatás már nem számít közpénznek és ugyan az alapítványokat irányító kuratóriumot a kormány nevezi ki, később az alapítói jogok átszállnak az alapítványra, így az új tagok beválasztásába már nem lesz joga a mindenkori kormánynak.

Vagyis egy esetleges kormányváltás után is lényegében érinthetetlenek lesznek a hatalmas vagyonnal rendelkező alapítványok.

Hubay György első Facebook-bejegyzésére elég sok komment érkezett, ezért a fideszes honatya egy második indoklásba is belefogott.

Tegnapi posztom kapcsán sokan érdeklődtek, hogy kikre gondoltam, amikor azt írtam, hogy a nemzeti vagyon nem kerülhet idegenek kezére, és kik azok az idegenek? A kérdést és a kérdezőket is régről és jól ismerem, ahogy a téma parttalanságát is. Pont ezért maradok a legegyszerűbb értelmezésnél, amely mindenki számára elérhető

- írta ismét a Facebook-on.

Ezután bemásolta a wikiszótár "idegen" cikkelyét, amely szerint az "idegen emberekkel szemben bizalmatlanok vagyunk. A gyerek az állatkertben sok idegen állatot láthat. A férfi nem tud jól aludni egy idegen helyen. Az utazó nagy kedvét leli idegen tájak beutazásával."

Az újabb kommentekből azonban úgy tűnik, Hubaynak nem sikerült eloszlatni a kételyeket.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!