A brit kormány hamarosan pénzt fizethet a túlsúlyos embereknek azért, hogy mozogjanak. A szingapúri mintára épülő ötlet egy nagyobb elhízáscsökkentő állami program része - írja a Proper Manchester című brit lap.

Az Egyesült Királyság a negyedik a leginkább elhízott lakossággal rendelkező országok rangsorában. Az angol felnőttek 63 százaléka, a középiskolát kezdő gyerekek közül pedig minden harmadik számít túlsúlyosnak, vagy elhízottnak. A kormány elkötelezettnek tűnik, hogy sürgősen csökkentse ezt az arányt. Például azzal, hogy jutalmat kínálnak azoknak az elhízott embereknek, akik hajlandók mozogni.

A britek többek között egy Szingapúrban már működő program, a "Lépés kihívás" bevezetésében gondolkodnak. Ennek lényege, hogy a túlsúlyos emberek minden megtett lépésük után, amit egy telefonos applikáció rögzít, egészségpontokat kapnak, amit különböző dolgokra, akár pénzre is beválthatnak.

Az elhízás jó ideje jelent komoly problémát az Egyesült Királyságban, de a koronavírus-járvány mutatta meg igazán, mennyire sürgős az orvoslása. A koronavírus veszélyesebb az elhízottakra, és a vakcinák is kevésbé védik őket, mint a normál testsúllyal rendelkezőket. A halálozási statisztikák szerint, azokban az országokban, ahol ötven százalék fölött van az elhízottak aránya, ott tízszer annyian halnak bele a koronavírus-fertőzésbe, mint a többi országban.

Kapcsolódó

Mi vagyunk Európa elhízottjai

Miután Boris Johnson brit miniszterelnök tavaly áprilisban súlyosan megbetegedett és kórházba került koronavírus-fertőzés miatt, elkezdett nyíltan beszélni az elhízása ellen folytatott küzdelméről.

Losing weight is hard but with some small changes we can all feel fitter and healthier.

If we all do our bit, we can reduce our health risks and protect ourselves against coronavirus - as well as taking pressure off the NHS.

Our Better Health Strategy https://t.co/WdazXhuhRN pic.twitter.com/KZhW8p17FJ

- Boris Johnson (@BorisJohnson) July 27, 2020


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!