Megsértette a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) által képviselt Menedék Egyesület jó hírnevét a közmédia, a Fidesz és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), közölte a TASZ a Fővárosi Törvényszék csütörtöki döntését. A Menedéket a kormánypártok politikai okokból ellenségnek nevezték ki és nyilvánosan démonizálták, a közmédia pedig kiszolgálta őket ebben, amikor úgy számolt be álláspontjukról, hogy a Menedéknek esélyt sem adott arra, hogy a jóhírnevét sértő állításokra reagáljon, ezzel pedig a kormánypártok propagandaeszközeként viselkedett ahelyett, hogy a valós tájékoztatást szolgálta volna, közölte a TASZ.


Az IKSZ alelnöke tavaly sajtótájékoztatót tartott a Menedék Egyesület irodája előtt, amelynek bejáratára "Bevándorlást Támogató Szervezet" matricát ragasztott, és arról beszélt, hogy harcolni kell a bevándorlást támogató szervezetek ellen. Tisóczki Flóra a Menedék egyik tagjának korábbi interjúját kiforgatva azt állította, hogy "az egyesület vezetői elismerték, (…) hogy a bevándorlás azért is jó, mert mindenhonnan olyanok érkeznek, akik eleve jobbak, mint a hazai népesség". Melegh Attila migrációkutató szociológus az interjúban ezzel szemben arról beszélt, hogy a kutatások szerint jellemzően a magyar népességnél magasabban képzett emberek érkeznek hozzánk a világ más pontjairól, az interjút pedig nem a Menedék Egyesület tagjaként, hanem a Corvinus Egyetem docenseként adta.

A sajtótájékoztatón az is többször elhangzott, hogy a Menedék Egyesület

a Soros által pénzelt szervezetek egyike, és azon dolgoznak, hogy Magyarországot bevándorló országgá csinálják, Magyarországra behozzák a migránsokat.

A Menedék Egyesület tevékenysége valójában arra terjed ki, hogy a Magyarországon jogszerűen élő külföldieknek társadalmi beilleszkedését segítse. Az alperesek tudatosan közöltek valótlan tényeket, néhány héttel azután, hogy a parlamenti kormánytöbbség által elfogadott Stop Soros törvény hatályba lépett, és a magyar társadalomban tetőzött a kormány által felkorbácsolt idegenellenesség. Ilyen környezetben azt állítani a Menedék Egyesületről, hogy illegális bevándorlókat telepít az országba, különösen súlyos jogsértésnek minősül.

A valótlan kijelentéseket tartalmazó sajtótájékoztatóról készült felvételt a Fidesz és a közmédia híradóját gyártó Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. terjesztette, miközben a Menedéknek nem adtak lehetőséget, hogy elmondhassa, valójában milyen tevékenységet végez és mit gondol a Melegh Attilának tulajdonított szavakról.

A bírósági eljárásban kiderült, hogy a kormányzathoz közel álló szervezetek utána sem néznek, hogy milyen tényeket állítanak az általuk támadott szervezetekről. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség sajtószóvívője gyakorlatilag gondolkodás nélkül mondta el azokat a valótlanságokat, amiket politikai okokból elé tettek. Így működik a propaganda ma Magyarországon: se gondolat, se érték, csak a politikai cél.

- mondta el Bodrogi Bea, a TASZ ügyvédje.

Annak külön örölünk, hogy a sajtószóvivőnek ugyanazon a helyen - a Menedék Egyesület kapujában - kell majd sajtótájékoztatót tartania a bíróság döntéséről, ahol a valótlanságokat elmondta. Nagyon fontos, hogy a propagandát működtető személyek a bőrükön érezzék, hogy a tetteknek vannak következményei

- tette hozzá az ügyvéd.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!