Kiss Lászlót hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítják, aki abszurdnak tartja a mindezt. Már tíz gyanúsított van a vesztegetési ügyben.


Óbuda DK-s polgármesterét, Kiss Lászlót hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítják – tudta meg a Magyar Nemzet Zamecsnik Pétertől, Kiss védőügyvédjétől. Az ügyvéd szerint

miközben Kiss abszurdnak tartja a vádakat.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerdán vette őrizetbe a polgármestert, és egy összehangolt akció keretében razziát tartottak a III. kerületi önkormányzatnál is. Az ügyben március óta folyik a nyomozás, amikor az első gyanúsítottakat, köztük P. Gábort is elfogták. A vád szerint

Felmerült, hogy az egyik gyanúsított, aki nemrég szabadult a börtönből, terhelő vallomást tett Kiss Lászlóra. A vallomások szerint

sőt, az egyik tanú úgy beszélt róla, mint a „főnök”, akinek vissza kellett osztani a korrupciós pénzekből. Tovább bonyolítja az ügyet, hogy Kiss László felesége is érintett lehet, mivel egy közös cégük volt az egyik gyanúsítottal a vizsgált időszakban.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!