A nyilatkozatot azoknak is be kell nyújtaniuk, akik augusztus 31-én szüneteltették tevékenységüket - figyelmeztettek.


Az adóhivatal jelezte: nyilatkozni a 22KATA jelű nyomtatványon kell, mely legegyszerűbben a NAV honlapjáról vagy közvetlenül az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban érhető el.

A KAÜ-azonosítás után a volt kisadózó a vállalkozói adószámát kiválasztva a 22KATA felületre jut, ahol néhány kattintással kitöltheti és beadhatja nyilatkozatát - írták.

Szeptember elejétől hatályukat vesztették a kisadózó vállalkozások tételes adójának (régi kata) szabályai - emlékeztettek a közleményben.

Egy friss számítás szerint eddig legalább 7-8 ezer cég fejezte be működését a kata átalakítása miatt, az egyéni vállalkozók közül pedig mintegy 40 ezren hagytak fel a tevékenységükkel, ami példa nélküli adatnak tekinthető. Ez azt jelenti, hogy az eddigi katások 10 százaléka nem működik tovább.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!