Sulyok ügyvédként dolgozott, majd 2014 szeptemberében lett az Alkotmánybíróság tagja, 2015 áprilisától a testület elnökhelyettese. Az Országgyűlés 2016 novemberében az Alkotmánybíróság elnökévé választotta.
Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökét jelölik köztársasági elnöknek a kormánypártok - jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Balatonalmádiban, a Fidesz-KDNP kétnapos frakcióüléséről beszámoló sajtótájékoztatón.
Deutsch Tamás pedig az EP-listavezetője lesz, derült ki a tájékoztatón.
Sulyok Tamás 1980-ban a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát. A Csongrád Megyei Bíróságon bírósági fogalmazóként kezdte pályafutását, jogi szakvizsgájának abszolválása után 1991-ig jogtanácsosként dolgozott, alkotmánybírónak választásáig ügyvédként tevékenykedett.
2000-től 2014-ig osztrák tiszteletbeli konzulként dolgozott, 2014 szeptemberében lett az Alkotmánybíróság tagja, 2015 áprilisától a testület elnökhelyettese. Az Országgyűlés 2016 novemberében az Alkotmánybíróság elnökévé választotta.
A bejelentésről szóló videót itt lehet megnézni:
(via MTI)