A dán kormány döntése szerint a koronavírus-járvány miatt legfeljebb ötszáz nézőt engedhetnek be a szervezők a decemberi női kézilabda Európa-bajnokság dániai mérkőzéseire.


"Joy Mogensen kulturális és egyházügyi miniszter azt közölte velünk, hogy minden mérkőzésre csak ötszáz embert engedhetünk be. Ez rendkívül kiábrándító, mert úgy érezzük, nem hallgatnak ránk" - nyilatkozta Per Bertelsen, a Dán Kézilabda Szövetség elnöke az Ekstra Bladet című lapnak.

A tornának a dániai Herning és Frederikshavn, illetve a norvégiai Trondheim - itt szerepel majd a magyar válogatott - ad otthont december 3. és 20. között.

Az elnök hozzátette, 4300-as és 3500-as nézőszámra is mutattak be terveket, de mivel ezeket elutasították, már döntöttek a jegyértékesítés leállításáról.

Bertelsen szerint nagyon rossz üzenet ez az alacsony nézőszám, másrészt rendkívül hangulattalanok lesznek a mérkőzések, mert például a herningi Jyske Bank Boxen sportcsarnokban normális körülmények között 12 500 ember lenne a lelátókon.

Hozzáfűzte, éveken keresztül logisztikával foglalkozott, a létesítménynek sok bejárata van, odabent számos mellékhelyiség áll a szurkolók rendelkezésére, tehát magasabb nézőszám esetén sem alakulnának ki csoportosulások.

"Nem látom a hatóságok logikáját. A meghozott döntésnek semmi értelme nincs" - panaszkodott Bertelsen.

Elárulta, nullszaldósra tervezték a rendezés költségvetését, de a jegybevételek drasztikus csökkentése miatt veszteségesek lesznek, ezért most a kormánytól várnak segítséget a hiány fedezésére.

Kiemelt kép: Thinkstockphotos.com


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!