Marokkó
Winston Churchill lelkes amatőr festőművész volt, legalábbis azt megelőzően, hogy összeakasztotta volna a bajszát Hitlerrel, s hogy kinevezték volna miniszterelnöknek. Olajfestményei segítették leküzdeni a depresszió "nagy fekete kutyáját". A háború után Sir Winstonnak újra maradt elég ideje arra, hogy ecsetet vegyen a kezébe, ám miniszterelnöksége és hadügyminiszteri megbízatása alatt egyetlenegy vásznat fejezett be: 1943 januárjában egy Marrákesben, Marokkóban készített képet. "A legszebb hely a világon, ahol kellemesen el lehet tölteni egy délutánt" - mondta a városról.
Mi az a Matiné?
Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár.
A Matiné eddigi termését itt találni.
Marokkóban hűvös volt az éghajlat januárban, s a frissiben felszabadított ország tökéletesen alkalmas helyszín volt az angol-amerikai felső katonai vezetés képviselőinek találkozójára, amit Churchill kezdeményezett. Valamivel több mint egy év telt el Pearl Harbor óta, ideje volt kidolgozni az 1943-as év hadműveleti terveit.
Churchill nagyon kedvelte Marokkót tenyérjósaival, kígyóbűvölőivel, bőséges étel- és italválasztékával, valamint az afrikai kontinens legnagyobb és legjobban működtetett bordélyházaival.
A bordélyházak előtt itt állt a lehetőség, hogy a lehető legmagasabb árakat kérjék. Egy casablancai art deco stílusú hotelben tíz napon át diplomaták meg gallérjukat és mandzsettájukat aranyzsinórral ékesítő tábornokok ülték körül térképek fölé hajolva a tárgyalóasztalt, pipafüst mellett töprengve az összecsapás terveiről és a világ jövőjéről. A két nemzetnek megállapodásra kellett jutnia a partneri, közös stratégiai hadviselésről. Marokkóban Nagy-Britannia és az Egyesült Államok a D-nap tervének kidolgozásán fáradozott.
- Ott kell lennie velem, hogy együtt nézzük a naplementét az Atlasz hegységgel a háttérben - kérlelte a miniszterelnök az amerikai elnököt. De meg is akarta örökíteni a látványt.
Az eredmény egy optimista hangulatú festmény lett: előtérben a Koutoubia-mecset harsány rózsaszín minaretje, háttérben a szürkéslila hegyvonulat, felette a harsány kék égbolt. Az esti imára igyekvő kaftános hívek alakja hosszúra nyúlt háromszögletű árnyékot vet. Churchill festményén a hatalmas napkorong egyre narancsosabbra vált, miközben a müezzin a magasan repülő verebek, a havas hegycsúcsok és a hívek felé kiáltja imára hívó szavait. Míg Churchill háborús hangulatára leginkább a sötétség és a depresszió nyomta rá a bélyegét, a francia gyarmaton töltött napokra a kellemes, színpompás jelzők illenek, a nyugodt kilátások fényével.
- Képtelenség, hogy ne lássa Marrákest, ha már ilyen messzire eljött, Észak-Afrikába - győzködte Rooseveltet. - Ez Afrika Párizsa.
Az amerikaiak is nagyon hosszú utat tettek meg egy év alatt, amióta a japánok szétbombázták az Egyesült Államok csendes-óceáni flottáját. Az amerikai hadsereg katonái fiatalok és tapasztalatlanok voltak, számukra ismeretlen volt az öldöklés, amely a hazájuktól távol, idegen partokon folyt. Az amerikai hadi gépezet csak mostanra szedte össze magát, kezdte ontani a B57-eseket és a hadihajókat, és vált elkötelezetté aziránt, hogy harcba szólítsa a nemzetet a világ legnagyobb hadseregének létrehozásához.
Az oázisban, a tanácskozás végeztével Churchill megfestette az Atlasz hegységet. Egy hegycsúcson állva vállára vette a világ sorsát.
A szobafal méretű hatalmas térképen a tábornokok apró kitűzőzászlóval jelölték hadseregeik és flottáik mozgását, így képet kaptak a szövetségesek helyzetéről. Az észak-afrikai partraszállás, a Torch hadművelet sikeres volt, így a szövetségesek ellenőrzése alá került a Földközi-tenger bejárata: Nagy-Britannia és az Egyesült Államok. Churchill és Roosevelt ezt a németek elleni jelentős eredményként könyvelhette el - de mindeddig ez volt az egyetlen.
Abban megegyeztek, hogy az 1943-as évnek meg kell hoznia a második támadást a nyugati fronton. A sivatagi hadművelet stratégiailag és erkölcsileg egyaránt fontos győzelemnek számított. Az amerikai haderő megszerezte első tapasztalatait. A földközi-tengeri kikötők feletti uralom kivívásával az amerikaiaknak nyílt egy új, déli hajózási útvonaluk, amelyen hadianyagot juttathattak a Vörös Hadsereg megsegítésére. A Szuezi-csatornához való kijutás lehetősége azzal kecsegtetett, hogy mielőbb fel lehet számolni az ázsiai frontot, ahol a japánok brit Indiát fenyegették. Ha a szövetségesek ellenőrzésük alatt tudják tartani itt a földközi-tengeri kikötőket, úgy megelőzhető a tervezett bekerítő hadművelet, melynek eredményeképpen Hitler és Tódzsó boldogan fognak kezet a Közel-Keleten. Viszont ha a tengelyhatalmaknak sikerül megszerezniük az Arab-félsziget olajkincsét, a háború még évekig elhúzódhat.
A Torch hadművelet Franciaország számára is győzelem, három év után ugyancsak az első. Az észak-afrikai gyarmati területek a Vichy-kormány kapitulációjának ellenérveként újra a francia nemzet tulajdonát képezik. "Francia Afrika az egyetlen hely a világon, ahol zászlónk szabadon loboghat, ahol hadseregünk fegyvert viselhet, ahol tengerészetünk a saját lobogónk alatt hajózhat, ahol légierőnk használhatja szárnyait" - nyilatkozta egy francia tengernagy a szövetségesek földközi-tengeri partraszállása után.
Az Afrikában bevetett szövetséges csapatok hamarosan felszabadulnak, és bevethetők lesznek egy következő támadásban.
Az asztal körül azon folyt a vita, hogy hol mérjék az első csapást. Az Atlanti- óceánnál? Dél-Európában? Franciaországban? A hadvezetések mély lélegzetet vettek ezen a januári napon. Hozzáláttak, hogy számba vegyék a bevethető katonai emberanyagot, a hadianyagkészletet, a hajókat. Katonai térképeket tanulmányoztak, holdfázisokat és árapályt számoltak, törték a fejüket, hogy kifőzzék azt a haditervet, amellyel meg lehet semmisíteni a Harmadik Birodalmat.
De ekkor még előttük volt a téli mészárlás a keleti fronton, és Sztálin sürgető követelése, hogy a szövetségesek nyissák meg a nyugati frontot. Azonnal.
A Casablancában összegyűlt főparancsnokok között felmerült nézetkülönbségek veszélyeztették a beavatkozás végrehajtását. Nagy-Britannia számára a háború már a negyedik évébe fordult. Elviselték a dunkerque-i vereséget, túlélték a villámháborút, de elveszítették Szingapúrt, Hongkongot és Burmát, majd hatalmas kockázatot vállaltak az egyiptomi és az észak-afrikai győzelem érdekében. A brit haderő harcedzett volt, ám kimerült, katonái egészen más fizikális állapotban voltak, mint a frissen bevetett amerikai legénység, tábornokai idősebbek voltak, tapasztaltak ugyan, csakhogy konzervatívak.
Az amerikai "aranygallérosok" amellett kardoskodtak, hogy még ebben az évben meg kell indítani a Hitler-ellenes támadást. Dwight D. Eisenhower tábornok azt szorgalmazta, hogy a csapatok azonnal térjenek vissza Európába, és Franciaországon keresztül jussanak el a Rajnáig. Az általa előterjesztett Roundup hadművelet a lehető legjelentősebb csapásmérést irányozta elő a kontinensen, amilyen hamar csak lehet, azonnal, ahogy az időjárás megengedi. Ha a szövetségesek nem szállják meg mihamarabb Franciaországot - érvelt Eisenhower -, a németeknek még egy további évük lesz arra, hogy a kényszermunkára hurcoltakkal tovább erősítsék kedvenc Atlanti falukat. Egy mindent elsöprő inváziós hadsereg elvonná a német haderőt a szovjetektől, s ha minden jól megy, hamarosan visszaállhat a demokratikus rend Európában.
A csatornaátkeléssel járó offenzíva részletkérdései világossá váltak a tanácskozás végére. Szükség van egy Angliában felállított erős támadó haderőre. A szövetségeseknek meg kell semmisíteniük a német tengeralattjáró-flottát az Atlanti-óceánon, hogy biztosítsák a szabad utánpótlási útvonalat az Egyesült Államokból. Rendszeres légitámadásokat kell intézni Németország ellen a hadiipari termelés csökkentése, valamint a lakosság demoralizálása céljából. Végül mindez tetőfokára jut az európai tengerparton végrehajtott támadással, mely Churchill szerint a legnagyobb cselekedet lesz, amit valaha is elképzeltek.
Az amerikaiak azt vitatták, hol kellene megtámadni Franciaországot. Pas-de-Calais-nál? A Cotentin-félszigetnél? Vagy egyszerre a teljes francia partszakaszon Bresttől a Vizcayai-öbölig? Vagy délről, a Földközi-tenger irányából?
A brit katonai vezetést nem lelkesítette túlságosan az 1943-as franciaországi partraszállás gondolata, kitartottak amellett, hogy az időpont túl korai, nem alkalmas a totális kontinentális háborúhoz. A szövetségesek még nem állnak készen sem a hadvezetés felkészültségét, sem a tervezést illetően, nincs elegendő kiképzett katona, sem felszerelés. Megoldásra vár az utánpótlás és az elméleti lépések összehangolása, nem áll készen korszerű hadsereg a konfrontációra. Rommel még mindig piszkálódik, ami miatt tartalékokat kell hagyniuk a sivatagban, amire majd szükség lesz a partraszálláshoz. Churchill tábornokai amellett érveltek, hogy a tapasztalatlan amerikaiakra és a kimerült britekre tekintettel találni kellene valamilyen köztes megoldást, a totális inváziónál kisebb volumenű beavatkozást.
A miniszterelnök ideges volt, semmiképpen sem akarta, hogy Roosevelt elveszítse érdeklődését az európai hadszíntér iránt. Ha az amerikaiak nem kötelezik el magukat amellett, hogy 1943-ban Hitler ellen forduljanak, túlságosan is természetes lesz számukra, hogy a csendes-óceáni hadszíntérre irányítsák a figyelmüket. Roosevelt elnök félreteheti a "mindenekelőtt Németország ellen" tervet, a globális háborút tartva szem előtt.
Rooseveltet viszont az foglalkoztatta, hogy a kimerült Nagy-Britannia nem fogja-e Hitler legyőzése után azonnal kihúzni magát a háborúból, magára hagyva az Egyesült Államokat a csendes-óceáni hadszíntéren. Az amerikai hadvezetés azon az állásponton volt, hogy bármilyen, a teljes megszállásra irányulónál kisebb katonai beavatkozás Észak-Európában csak bábszínház.
Mindeközben Sztálinnak sikerült az első győzelmet aratnia a németek felett, mindenkiért. Az orosz csapatok fáradhatatlanok voltak, fegyelmezettek és szívósak. A sebesülteknek megparancsolták: "Szedd össze magad, s ha félholt vagy is, ha csak fél kezed maradt is, arra használd, hogy lőj az ellenségre!" Majdnem két éven át szilárdan tartották magukat az ellenséggel szemben.
- Valóban képesek azt feltételezni, hogy az oroszok zokszó nélkül eltűrik, hogy mi egész évben csak pihengetünk, miközben Hitler a harmadik csapást méri rájuk? - dörrent rá a tanácsadóira Churchill. - Az 1943-as év nem múlhat el egy átfogó európai támadás nélkül. - És a miniszterelnök meg is nevezte a számára kedvezőként kiválasztott dátumot: a D-nap időpontja 1943. július 12-e, a nyár közepi első holdfázis.
Az amerikai hadvezetés számítást végzett. Az erőegyensúly a briteknek kedvez: míg nekik százötvenezer fős aktív hadseregük van a Földközi-tenger vidékén, a briteknek négyszázötvenezer fős. Egy 1943-as partraszállás esetén a szövetségesek négy francia hadosztályra, kilenc amerikai hadosztályra és a hatalmas, huszonhét hadosztályból álló brit hadseregre számíthatnak. Hacsak Hitlert nem temeti maga alá saját hatalmi törekvéseinek és a maga keltette gyűlölködésnek a súlya, ami által kicsúszik kezéből egész Európa, az 1943-as év a britek show-műsora lesz, summázták a helyzetet az amerikaiak.
- Eljöttünk, meghallgattuk, és elfogadtuk - mondta az egyik amerikai tábornok a Casablancában felvázolt tervről.
Bár Churchill festményén sütött a nap, ideje volt beindítani a Brit Birodalom gépezetét. A miniszterelnök megdöbbent, amikor Roosevelt elnök rögtönzött sajtókonferenciát hívott össze, hogy bejelentse a háború végjátékának stratégiáját, minthogy ezt előzetesen nem egyeztették. "A háború csak feltétel nélküli kapitulációval érhet véget" - jelentette ki Roosevelt. Szó sem lehetett tűzszüneti megállapodásról - amiről Eisenhower alig pár hete még tárgyalást folytatott a Vichy-kormány egyik tengernagyával -, ezt már egyszerűen lesöpörték az asztalról. Casablanca után nem léteztek Hitler kapcsán "elfogadható feltételek", sem sansz a Németországgal kötendő fegyverszünetre, csak a teljes és tökéletes megadás.
"Feltétel nélküli kapituláció" - ez a kifejezés felfedte a casablancai tanácskozás mélyebb igazságát. Az amerikai haderő fokozatos megerősödésével Nagy-Britannia egyre inkább háttérbe szorult. A háború első éveiben Nagy-Britannia egymagában harcolt Európáért - olyan történet volt ez, amely jót tett a nemzeti önbizalomnak, a hatalmas gyarmatbirodalom utolsó felvirágzása. Aztán csak egyetlen gyalázatos honolului nap kellett hozzá, és Amerika már benn is volt a háborúban, s a világ egyensúlyi helyzete nyugatra lengett ki.
Casablanca volt a legutolsó alkalom, amikor a britek úgy ülhettek asztalhoz, hogy diktálni kívánták egy egész kontinens jövőjét. A Brit Birodalom hosszú történetében ez jelentette Nagy-Britannia világuralmi hegemóniájának a végpontját. A britek most már csak kistestvérként juthatnak előbbre. A geopolitikai stratégia ettől fogva az amerikaiak show-műsora lett.
Ám az 1943-as év még a briteké maradt. És néhány napig Marokkóban minden csodálatos volt.
Sarah Rose: Legendás lányok
Partvonal, 2019
