Lépésváltást szorgalmazott a globális felmelegedés okozta világméretű gazdasági-társadalmi válsággal szemben Ferenc pápa, aki a nemzetközi kőolaj- és gázvállalatok vezetőit fogadta a Vatikánban pénteken.

Ferenc pápa kijelentette, nem tartja túlzásnak az emberiséget fenyegető ökológiai katasztrófának nevezni a klímaváltozást. Hangsúlyozta, hogy az éghajlati változások következményei mindenekelőtt a szegényeket sújtják, mivel ők az első áldozatai a szárazságnak, áradásoknak, hurrikánoknak.

Megjegyezte, hogy a kortárs társadalmat terheli felelősség, hogy a mai fiataloknak és a következő generációknak ne teljesen tönkretett világot hagyjon hátra.

Az egyházfő a globális szénfogyasztás csökkentését szorgalmazta kiemelve, hogy az energiaforrások módosítása többek közt munkahelyeket teremthet, csökkentheti a klímaváltozás okozta társadalmi különbségeket, növelheti a ma az éghajlatváltozás sújtotta térségekben élők életminőségét.

Ferenc pápa a környezeti források bölcs és etikus használatára szólított fel. Ezek között említette a szén piaci árának alakítását is. Megjegyezte, az idő sürget, és halogatás helyett "itt és most" lépésekre van szükség.

Nyakunkon a vég, mégsem teszünk semmit

Tavaly két százalékkal nőtt a globális szén-dioxid-kibocsátás.

(MTI, kiemelt kép: MTI/EPA-ANSA/Riccardo Antimiani)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!