Mindenki számára biztosítani kell, hogy hozzáférhessen a vakcinához


- mondta a katolikus egyházfő a Vax Live nevű jótékonysági koncert nézőihez címzett videóüzenetében, adta hírül az MTI.

A koncert célja, hogy megünnepelje a reményt, amelyet a koronavírus elleni vakcinák jelentenek az emberek számára, és támogassa az oltóanyagok eljuttatását a rászorulókhoz. A koncertet május 2-án vették fel a Los Angeles-i SoFi stadionban, és vasárnaptól tekinthető meg több felületen.

Üzenetében Ferenc pápa kiemelte: a társadalomnak olyan gyógyírra van szüksége, amely nemcsak a tüneteket, hanem a baj gyökereit is kezelésbe veszi. A beteg gyökerek közé tartozik az individualizmus vírusa, amely közönyössé teszi az embereket mások szenvedésével szemben - hívta fel a figyelmet.

Ennek a vírusnak az egyik variánsa a nacionalizmus, amely megakadályozza például az oltóanyagok nemzetközi elosztását. Egy másik variánsa az, amikor a piac vagy a szellemi tulajdon törvényeit feljebbvalónak tartjuk a szeretet és az emberiség egészségének törvényeinél

- tette hozzá. A katolikus egyházfő - mint korábban már többször - egy "befogadó, igazságos és fenntartható gazdasági modell" szükségességét hangsúlyozta. "A világjárvány mindannyiunkat válságba taszított, de nem szabad elfelejtenünk, hogy nem leszünk már ugyanazok, mint a krízis előtt" - mutatott rá.

Vagy jobban, vagy rosszabbul jövünk ki belőle

- fogalmazott Ferenc pápa az MTI tudósítása szerint.

Kiemelt kép: Ferenc pápa (b) a hajléktalan és nehéz helyzetben lévő emberek számára létrehozott oltóközpontba látogat a vatikáni VI. Pál-csarnokban 2021. április 2-án. MTI/EPA/Vatikáni média


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!