Az egyházfő úgy fogalmazott, jövő héten Európa közepébe utazik, mely felett továbbra is a háború fagyos szelei fújnak.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/789281-63627-1682260322-313560-161077-1682260202-ferenc-papa-mti-ap-scaled.jpg)
Európa közepébe vezető utazásnak nevezte az április 28-án kezdődő magyarországi látogatását Ferenc pápa, aki köszönetét fejezte ki a magyaroknak odaadásukért, mellyel az útját szervezik.
Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben, a liturgiai év ezen időszakában szokásos Mennyek Királynője-imádság után elmondta, hogy pénteken háromnapos látogatásra indul Budapestre. Elmondta, hogy útja a 2021 szeptemberében, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából tett korábbi látogatása "teljessé tétele".
Ferenc pápa úgy fogalmazott, Európa közepébe utazik, mely felett továbbra is a háború fagyos szelei fújnak. Hozzátette, "a rengeteg ember elmenekülése miatt sürgető a humanitárius kérdések napirendre tűzése".
Ferenc pápa a jövő vasárnap Budapesten mutatja be a vasárnapi misét és mondja el a Mennyek Királynője-imádságot.
A katolikus egyházfő április 28. és 30. között tesz apostoli látogatást Magyarországon.