A Jézussal való találkozás példaképeiként említette az államalapító Szent Istvánt és Árpád-házi Szent Erzsébetet Ferenc pápa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjén mondott beszédében a budapesti Hősök terén.

A katolikus egyházfő a hívőkhöz fordulva azt mondta, engedni kell, hogy "a találkozás Jézussal az eucharisztiában átalakítson bennünket, ahogyan átalakította a nagy és bátor szenteket, akiket tiszteltek, mint Szent István és Szent Erzsébet is".

Csakúgy mint ők, mi se elégedjünk meg kevéssel: ne érjük be egy olyan hittel, amely csak a szertartásokból és az ismétlésekből él

- tette hozzá. Az egyházfő megjegyezte, a NEK egy út végét jelenti, de "legyen még inkább egy kiindulópont".

Még a szentmise megkezdése előtt Ferenc pápa Európa szívében tett látogatásnak nevezte magyarországi útját - erről számolt be a közmédia vatikáni tudósítója az M1 aktuális csatornán. Sárközy Júlia elmondta, hogy a katolikus egyházfő Budapestre vezető repülőútján találkozott a világ minden részéről érkező összesen 80 újságíróval, akik egyenként bemutatkoztak. Ferenc pápa azt mondta, nagy örömére szolgál, hogy Budapestre és Szlovákiába utazhat, hiszen tudja, hogy sokan várják - tette hozzá. Kiemelte, a pápának az is nagy öröm, hogy végre utazhat, hiszen a koronavírus-járvány kezdete óta csak egy nagyon rövid iraki látogatása volt. 2020 eleje óta gyakorlatilag ez az első tömegesemény, amelyen a pápa részt vesz, hiszen ilyet még a Vatikánban sem tartottak. Sárközy Júlia szólt arról is, Ferenc pápa elnézést kért, amiért ülve mondta el a beszédét, amikor a magyar keresztény egyházak és a zsidó közösségek képviselőivel találkozott. Az egyházfő emlékeztetett arra, hogy nyáron már volt egy műtéte, és már nem 15 éves.

Az MTI tudósítója a helyszínről arról számolt be, hogy a Szépművészeti Múzeumban tartott találkozók után a katolikus egyházfő a pápamobilról köszöntötte a több tízezer hívőt. A jármű a múzeumból először a Dózsa György út nyugati oldalára hajtott, onnan az Andrássy útra, egészen a Kodály köröndig, majd vissza, onnan pedig a Dózsa György út Műcsarnok melletti részéről érkezett a Hősök terére.

Ferenc pápa (középen) az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezik a Hõsök terére 2021. szeptember 12-én. A kongresszust lezáró úgynevezett statio orbis szentmise hagyományosan a katolikus rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye. MTI/Bruzák Noémi

A hívek hangos éljenzéssel, integetéssel köszöntötték a Ferenc pápát, a tömegben a többi között magyar, székely, lengyel, spanyol, portugál és vatikáni zászlókat lengettek. Az Andrássy úton egy csecsemőt adtak Ferenc pápa kezébe, aki a kereszt jelét rajzolta a kisgyermek homlokára.

Hivatásunknak érezzük, hogy híd legyünk Kelet és Nyugat között, a különböző kulturális és vallási világok és a nemzetek között

- mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az NKE záró miséjén az MTI tudósítása szerint.

Erdő Péter Ferenc pápát köszöntve erős szimbólumnak nevezte a szentmisét, amely kifejezi "egységünket Krisztus körül Szent Péter utóda vezetésével", az egész világból érkezett püspökökkel, papokkal, szerzetesekkel és valamennyi hívővel. Az ökumenikus jelenlét jelzi "közös vágyunkat minden megkeresztelt ember egysége iránt" - mondta, majd külön köszöntötte I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárkát. Azt is mondta, hogy a nem keresztények, a más világnézetűek, különösképpen a zsidó vallás képviselőinek jelenléte mutatja az idők élő jelét, az egyház hivatását, hogy Krisztus küldötte legyen a nemzetek számára.

Erdő Péter a kultúrák közötti híd szerepének betöltésére példaként felidézte, hogy 15 éve írták alá a megbékélés és barátság dokumentumát a magyar és a szlovák püspöki konferencia tagjai, amiből "testvériség és kölcsönös együttműködés bontakozott ki". A bíboros szerint sok áldás kísérte az eucharisztikus kongresszus szimbóluma, a missziós kereszt útját is Magyarországon és a környező országokban. A magyar és a környező országok szentjeinek, boldogjainak a keresztben elhelyezett ereklyéi

ráébresztették lelkiismeretünket, hogy ma is megélhetjük az életszentséget az elmúlt évszázad nagy vértanúinak és hitvallóinak nyomában

- fogalmazott.

MTI/Máthé Zoltán

Erdő Péter a missziós kereszt másolatát ajándékozta Ferenc pápának.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!