Az orosz hatóságok úgy döntöttek, hogy szabadon kell engedni azt a közel 100 cetet, amelyet az ország távol-keleti részén tartanak fogva – írja a The Guardian. A nakhodkai cetbörtönről tavaly készült először felvétel, azóta pedig több szervezet is kifogásolta a létesítményt.

A börtön célja az állatok értékesítése volt, főleg Kínában akarták eladni a ceteket.

A Kreml most közbelépett, és arra utasította a helyi hatóságokat, hogy tegyenek lépéseket az ügyben.

Oleg Kozsemjako, a Tengermelléki határterület kormányzója szerint Cousteau csapata és egy orosz szakértői csoport dönt majd arról, hogy mikor térhetnek vissza a cetek a természetbe. A visszaengedés előtt a cél, hogy az állatok környezetét olyanra alakítsák, mint amilyen természetes közegük is.

A cetbörtönben 11 kardszárnyú delfint és 87 belugát tartottak nem megfelelő körülmények között. Az ügyben az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat négy vállalatot vádolt meg.