Nyolc év fegyházra és nyolc év közügyektől eltiltásra ítélte a Debreceni Törvényszék azt az 57 éves férfit, aki rendszeresen zaklatta, fogdosta, és szexuális cselekményekre kényszerítette az élettársa 11 éves unokáját.


A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség hosszabb tartamú fegyházbüntetést kért a tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére elkövetett erőszakban és folytatólagosan elkövetett szexuális erőszakban is bűnösnek kimondott férfire.

A főügyészség tájékoztatása szerint az 57 éves férfi 2017-ben hétvégenként és a nyári szünetben is gyakran találkozott a lakásán az élettársa unokájával.

A férfi magatartása akkor változott meg a kislánnyal szemben, amikor a gyerek negyedikes lett az iskolában. A főügyészség azt írta közleményében, hogy a férfi rendszeresen zaklatta, fogdosta, és erőszakosan szexuális cselekedetre kényszerítette, vagy fajtalankodott a jelenlétében. Ha ellenkezett, akkor pedig megfenyegette és erőszakkal törte meg az ellenállását.

A gyermek szexuális bántalmazásának végül az vetett véget, hogy a kislány egy klinikai szakpszichológusnak és később pedig az anyjának is elmondta, hogy milyen szörnyűségeket művel vele a férfi.

A férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését és a védőjével együtt felmentésért fellebbezett. Az ügyészség pedig súlyosabb fegyházbüntetést kért a férfire.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a másodfokú bírósághoz intézett indítványában a bűnösséget súlyosító körülmények nyomatékára utalva a szexuális erőszak nagy tárgyi súlyát hangsúlyozta. Azt írják, hogy a vádlott a gondozása és felügyelete alatt álló kisleány szeretetteljes bizalmával visszaélve az erkölcsi és érzelmi fejlődését egyaránt kirívóan veszélyeztette.

A büntetési tételkeret 5-15 év közötti szabadságvesztés, amelynek középmértéke 10 év fegyház, ezért a fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint a szabadságvesztés és a mellékbüntetés jelentős súlyosítása indokolt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!