Több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt indítványozta a letartóztatását a Veszprém Megyei Főügyészség annak a 34 éves ajkai férfinak, aki néhány nappal ezelőtt brutálisan összeverte a lakótársait, mert nem találta a reggel vásárolt alkoholt.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/232385-227090-1665604455-185096-266016-1586854203-gettyimages-771456083.jpg)
A megalapozott gyanú szerint a sértetteket már korábban is bántalmazó elkövető elől a nő a pince emeleti részére menekült, ahova a férfi utánament és a lépcsőről lelökte, majd a földön fekvő sértettet a pincébe húzta, ahol a másik társuk tartózkodott.
A férfi ekkor magához vett egy fejszét és addig verte és rugdosta, amíg el nem vesztette az eszméletét. Az elkövető ezt követően a nőhöz ment, akit szintén durván bántalmazott. A bántalmazás következtében mindkét sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával és szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés és a tanúk befolyásolásának a veszélye miatt elrendelte a férfi letartóztatását. A végzés ellen a gyanúsított fellebbezett, így az nem végleges.
Kiemelt kép: Getty Images