Életveszélyt okozó testi sértés miatt öt év börtönbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt a férfit, aki félholtra vert egy idős asszonyt, mert hasonlított a nagymamájára. R.G. -t és öt évre eltiltották a közügyek gyakorlásától is.


A férfi 2016-ban szabadult a korábbi börtönbüntetéséből és rokonaihoz költözött, de mivel nem dolgozott, idővel megromlott közöttük a kapcsolat. A férfi a tavalyi évben gyakran tartózkodott a nagymamájánál, de a bűncselekmény elkövetése előtt néhány nappal ő is elzavarta a házából.

A férfi május elején megkérte a rokonait, illetve nagymamáját, hogy váltsák ki neki az általa szedett nyugtatókat, mert nem volt pénze rá. A nagymamája ezt megtagadta és azt javasolta, hogy menjen el dolgozni, mert ők nem tudják eltartani. Ezután a férfi gyalog elindult Géberjénből Tunyogmatolcs irányába, amikor útközben a szántóföldön összetalálkozott egy idős nővel, aki ránézésre hasonlított a nagymamájára.

Mivel a férfi éppen neheztelt a nagymamájára, ezért minden szó nélkül megragadta a 75 éves idős nő nyakát, többször ököllel megütötte és egyszer megrúgta, majd az eszméletlen asszonyt magára hagyta. Mikor az idős nő magához tért hazament, ahonnan értesítette a rendőrséget és a mentőket. Az asszony a bántalmazás következtében közvetett életveszélyes sérüléseket szenvedett.

R. G. beismerő vallomást tett az előkészítő ülésen és azt mondta, hogy megbánta a történteket. Elmondta, hogy 10 éve szed erős nyugtatókat, amiket azonban a cselekmény előtt néhány nappal már nem tudott beszedni, ez okozhatta benne azt a feszültséget, ami a bántalmazáshoz vezetett.

A férfi tudomásul vette az ítéletet, de az ügyészség fellebbezést jelentett be súlyosabb büntetés kiszabása érdekében, míg a védő 3 nap gondolkodási időt tartott fent. Mivel az ítélet nem jogerős, a bíróság fenntartotta a támadó letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!