A Magyarországon is többször fellépett együttes tagjai ugyanis a videón a náci koncentrációs táborok foglyainak ruháját viselik, nyakuk köré kötélhurkot tettek. A nyitóképen egyik zenész akasztófa alatt áll, miközben vér folyik az arcán. Paul Landers gitáros Dávid-csillagot visel a mellén, a klip végén pedig csak egy gót betűs felirat látszik: „Németország”.


A klipet felháborodással fogadta több zsidó szervezet és számos politikus. Azzal vádolták a Rammsteint, hogy „banalizálják a holokausztot” – írta a Daily Mail.

Charlotte Knobloch holokauszt-túlélő, a németországi zsidók központi tanácsának volt elnöke a Bildnek úgy nyilatkozott, hogy ezzel a videóval a zenekar „átlépett egy határt”, és a haláltáborok képeinek ilyen felhasználását felelőtlenségnek nevezte. Felix Klein, a német kormány antiszemitizmus elleni bizottságának vezetője szerint „ha a videó csak az eladások növelésének céljából készült, akkor ez ízléstelen visszaélés a művészi szabadsággal.”

Ha kíváncsi vagy a videóra, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!