Az új típusú koronavírus okozta járvány miatt átmenetileg felfüggeszti a bevándorlást Donald Trump amerikai elnök, aki hétfőre virradóra a Twitteren közölte ezt. A koronavírusra utalva az amerikai elnök úgy fogalmazott:


a Láthatatlan Ellenség támadására tekintettel, megvédendő munkahelyeinket és nagyszerű amerikai állampolgárainkat, elnöki rendeletet fogok aláírni az Egyesült Államokba irányuló bevándorlás átmeneti felfüggesztéséről.

A mikroblog-bejegyzésben Trump nem jelölte meg az elnöki rendelet kiadásának időpontját, sem azt, hogy az intézkedés meddig tart és hogyan érinti majd a zöld kártyával már rendelkezőket. A Fehér Ház elhárította a választ az amerikai újságírók ezzel kapcsolatos kérdéseire.

Az első kommentárok megjegyezték, hogy Donald Trump azt követően tette közzé álláspontját, hogy a Fehér Házban tartott sajtókonferencián a többi között az egyes tagállamok gazdasági életének újraindításáról szólt, Todd Semonite altábornagy, az amerikai hadsereg főmérnöke pedig az Egyesült Államok déli határain épülő falról adott tájékoztatást.

Az amerikai kormányzat a járvány miatt már felfüggesztette a beutazásokat Kínából, Iránból, a schengeni övezetből, az Egyesült Királyságból és Írországból.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: MANDEL NGAN/AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!