Nemrég szabadult a börtönből Sio Agafili az ócániai Szamoán. A 45 éves férfi azonban mégsem felhőtlenül boldog, kiderült ugyanis, hogy már öt éve letöltötte a büntetését, csak egy adminisztrációs hiba miatt senkinek sem jutott eszébe kiengedni őt - írja a Guardian című brit lap.


Agafilit 2008 novemberében ítélték hét év börtönbüntetésre betörésért, majd egy hónappal később, egy az előzőtől független ügyben, öt évet kapott lopásért és betörésért. A hatályos jogszabályok szerint a két büntetését párhuzamosan töltötte le, vagyis már 2015-ben szabadulnia kellett volna. Csakhogy mindenki (beleértve őt magát is) azt hitte, hogy egymás után tölti le a büntetéseit, vagyis összesen tizenkét évet kell ülnie.

A hibára csak akkor derült fény, amikor Agafili a múlt héten ismét bíróság elé állt, mert azzal vádolják, hogy testi sértést követett el egy tömeges szökési kísérlet során. A sors fintora, hogy szökési ügy miatt - ami fel sem merülhetett volna, ha a férfit időben szabadon engedik - Agafilit előzetes letartóztatásba helyezték, így jelenleg csak óvadék ellenében lehet szabadlábon.

A szamoai büntetés-végrehajtást folyamatos bírálatok érik a fogvatartottak jogainak semmibe vétele, a korrupció és az inkompetens vezetők miatt. Egy tavalyi jelentés szerint a túlzsúfolt börtönökben képzetlen személyzet vigyáz a rabokra, miközben olyan alapvető dolgok hiányoznak, mint a folyó víz. A férfi ügyvédje azt mondja, a szökési ügy kimenetelétől függetlenül kártérítést követelnek majd az államtól a hibáért.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Thaworn Nurak / Getty)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!