Akihiko Kondo 2019-ben azzal került be a hírekbe, hogy nem hivatalosan feleségül vette a virtuális Hatsune Miku popsztár holografikus verzióját, miután a Gatebox nevű startup speciális eszköze lehetővé tette, hogy a férfi hologramm formájában folyamatosan láthassa szerelmét, sőt a kütyünek hála még kommunikálhatott is vele.


A japán The Mainichi magazin szerint a hologramm segített Kondónak felülkerekedni a depresszióján, ami a munka és a szociális elutasítástól való félelem miatt alakult ki benne. A férfi ugyanakkor ma már nem tud kommunikálni virtuális kedvesével, ugyanis a Gatebox minden előzetes figyelmeztetés nélkül megszüntette a szoftveres támogatást a hologramot biztosító eszközéhez, így annak több funkciója, így a kommunikáció is használhatatlanná vált.

Kondo elmondása szerint mindez semmit nem változtat az érzelmein, és annak idején azért tartotta meg az "esküvőt", mert azt hitte, hogy örökre a szerelmével lehet. A férfi továbbra is mindenhová magával viszi Hatsune életnagyságú verzióját, és bízik benne, hogy a jövőben ismét lehetősége lesz arra, hogy kommunikálhasson a virtuális karakterrel. Akihiko Kondo kapcsolata ugyanakkor nem számít egyedinek, csak Japánban több ezer magát fiktoszexuálisként azonosító, azaz kitalált karakterekhez szexuálisan vonzódó ember él.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!