Az Andok közelében, a II. század derekától a VIII. század hajnaláig élt mocsikáknak emléket állítva a perui Trujillóban úgy döntöttek, hogy a kultúra harminc, részben kimondottan explicit tárgyáról készítenek másolatot, majd helyezik el azt a környéken.


Ennek első példája lett a 9 láb, azaz 2,7 méter magasra növelt méretű termékenység-szimbólum, ami méteres hímtagjának köszönhetően egy pillanat alatt a környéken élők, illetve a bel- és külföldi turisták kedvencévé vált.

Az üveggyapotból készült szobor azonban csak néhány napon át állhatott háborítatlanul egy út mentén, hiszen a Mocse negyed polgármestere, a korábban nőgyógyászként dolgozó Arturo Fernández Bazán pénteken arról számolt be, hogy

hajnali kettő körül három, kapucnis pulóvert viselő bűnöző érkezett a helyszínre, majd míg egyikük kést tartott a biztonsági őr nyakához - aki a hívatlan vendégek érkezéséről így nem tudta értesíteni a kollégáit -, addig a többiek megrongálták a művet,

majd egyes források szerint a levegőbe is lőttek - írja a The Guardian hírére hivatkozva a 444.

A tetteseket egyelőre nem találták meg, a sérüléseket azonban a The Guardian cikkében lehet jól szemügyre venni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!