Péterffy Tamás 22 milliárd dollárra becsült vagyonával a világ leggazdagabb magyar embere. Az évtizedek óta Amerikában élő üzletember június elején Budapesten járt, találkozott mások mellett Orbán Viktorral és Matolcsy Györggyel, emellett interjút adott a Forbesnak, amelyből a magazin internetes kiadása rövid részleteket közölt.


Péterffy nem magánlátogatás céljából érkezett Magyarországra, elektronikus tőzsdei kereskedési cége, az Interactive Brokers innen készül lefedni nagyjából Európa felét.

"Fel szeretnénk rázni a tőzsdét. Nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi országában is. Ez még elég homályos koncepció, most kezd tisztulni, de Magyarországon nagyon olcsók az értékpapírok a többi országhoz képest, és ezt szeretnénk kutatásokkal bemutatni. Az a célom, hogy év végére globálisan körülbelül 1,8 millió ügyfelünk legyen, ha a növekménynek csak 1 százalékát sikerülne megnyerni, az plusz négyezer kliens. Beszéltem a tőzsde elnökével is, szeretnénk az ETF-eket is népszerűsíteni, és mi magunk is ETF-eket csinálni, hiszen van tapasztalatunk az elektronikus piacon" - mondta magyarországi terveiről.

Szó esett a bitcoinról, amit hülyeségnek tart, hozzátéve, hogy az emberek elég gyakran hisznek a hülyeségeknek, és elmondta a véleményét Donald Trump elnökségéről is:

Ha nem mondott volna semmit, és nem írt volna semmit a Twitteren, akkor a valaha volt egyik legjobb elnöke lett volna Amerikának. Mert nagyon jó dolgokat csinált, és ő volt az első amerikai elnök, akinek a szavát az átlagember is megértette.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!