Tizennyolc és fél métert repült az egyik kislány, akit a 78 éves sofőr gázolt el. Mire képes egy nyuszi?


A Blikk írta meg annak a szerencsére nem tragikus kimenetelű gázolásnak a történetét, ami egy testvérpárt ért Móron.

Mirával és Laura, a két kislány, mint minden nap, reggel indultak volna iskolába, ám

Mira 18 métert repült, a combja is eltört – mondta el a kislányok édesanyja, Judit, aki azután ért oda, hogy két mentőautó személyzete is a helyszínen volt. A kisebbik, Laura csak a vállán sérült meg könnyebben, ám ő nagyon kétségbeesett, amikor látta, hogy a nővére mennyire rosszul van.

A szinte sokkos állapotban lévő Laurát és nővérét a mentősnő, Heni azzal próbálta nyugtatni, hogy

A gyerekeket végül stabil állapotban vitték kórházba. Azonban a lánykák a mentősnő meséjén felbuzdulva meggyőzték a szüleiket, nekik is kell otthonra egy nyuszi.

Henit, a mentősnőt már korábbról ismertem látásból – mondta az édesanya. – Miután Mirának és Laurának még ott, a baleset helyszínén elmesélte, hogy több nyulat is tart, a gyerekeknek már nem volt nehéz dolguk kikunyerálni tőlünk, hogy mi is szerezzünk egyet.

A nyuszit végül a kicsiket megmentő Heniről neveztek el. Nem csoda, hogy Heni, a nyúl azóta is sokat segített a kislányok felépülésében.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!