Két nap alatt a második fideszes csinovnyik próbál keménykedni velem, miután világossá tettem, hogy Orbán Gáspár brit elitképzését nehogy már mi, tisztességes magyarok fizessük a dúsgazdag édesapja helyett - kezdi Facebook-posztját Fekete-Győr András, a Momentum elnöke. Ahogyan korábban beszámoltunk róla, Orbán Viktor miniszterelnök fia, Orbán Gáspár két másik magyarral együtt 2019 szeptembere után elvégezte a brit katonai elitiskola, a Sandhurst Royal Military Academy kilenc hónapos kurzusát a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjasaként, ami kadétonként közel 40 millió forintba kerülhet. A közpénzes tanulmányokat több ellenzéki szereplő is élesen bírálta, köztük Fekete-Győr András is, erre pedig több kormánypárti reakció is érkezett.


Fekete-Győr posztja szerint "Németh Szilárd után ma Budai Gyula Országgyűlési Képviselő hivatalos oldala dicsekszik azzal, hogy végigcsinált egy katonai alapképzést, amit én szerinte nem tudnék." A politikus arról ír, fogalma sincs, "hogy jön ez ahhoz, hogy politikai kérdésekben igazam van-e, de ez most mindegy".

Végtelenül jól szórakozom ugyanis azon, hogy olyan emberek döngetik a mellüket fene nagy férfiasságukban, akik harminc métert nem tudnak egyben lefutni. Tessék velem jönni valamelyik nap egy szigetkörre - de aztán aki lemarad, az egy hónapig önkéntes munkát végez. Áll az alku, Szilárd, Gyula? Csak keményen!

- írja fekete-Győr.

A kihívott Budai Gyula fideszes képviselő szombaton úgy fogalmazott közösségi oldalán: "Nagy tételben fogadok bárkivel és bármiben, hogy Fegyőr Bandi nem csinálná végig azt a három hetes katonai alapkiképzést, amit jómagam és sok ezer katona végigcsinált!"

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke pedig felajánlotta a Momentum elnökének, hogy "sok-sok magyar fiatal nyomdokába lépve, vállalja ő is a haza fegyveres szolgálatát, tegye le a katonai esküt".

Hazai és külhoni katonai kiképzése után végre olyan férfivá válhatna, aki nem füstbombákat hajigál a rendőrökre, aki nem az árva gyerekek karácsonyi ajándékainak felgyújtására sarkall, aki nem a románok szekerét tolja Erdélyben, aki a pandémiás veszélyhelyzetben nem hazudozik össze-vissza, aki képes a többi magyarral összefogva együttműködni a koronavírus leküzdése érdekében

- tette hozzá a kormánypárti politikus.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!