A 320 milliós csalással vádolt énekes házi őrizetből adott interjút. Elmondta, hogy érintette, hogy a felesége akkor adta be a válópert, amikor ő börtönben volt.


Több mint két év után, házi őrizetből adott interjút a Fókusznak Fekete Dávid, akit 320 millió forintos csalással vádolnak. A Megasztár egykori énekese Győrben vezetett egy autókereskedést, később pedig kölcsönökre szorult. A vád szerint magánszemélyeket, cégeket, bankokat csapott be, megvezette feleségét, akinek a nevére vett fel egy komolyabb kölcsönt. Amikor pedig már nem tudta fizetni a tartozásokat, a céget 30 ezer forintért átruházta egy rákos betegnek, akiről pontosan tudta, hogy végstádiumban van.

Fekete Dávidot 2021 májusában tartóztatták le, mivel fennállt az esélye annak, hogy esetleg elérhetetlenné válik. Felesége akkor adta be a válókeresetet, amikor ő börtönben volt.

- mondta a Fókusznak.

Azt is elmesélte, hogy tavaly májusban nagyon különös dolog történt vele a rácsok mögött.

Zárkatársát is megkére, hogy támogassa őt. Zokogva fohászkodott a földön, ennek hangjára még az őr is bejött.

Később a zárkatársának és az őrnek is elmesélte ezt, akik szintén megrökönyödtek ezen. Fekete Dávid ekkor volt a mélyponton az előzetes letartóztatásban.

Végül 14 hónap után, tavaly júniusban engedték ki, azóta nyomkövetővel él, a lakását csak külön engedéllyel hagyhatja el. Ikrei, Ádin és Máté legtöbbször vele töltik a hétvégét, de előfordul, hogy hétköznap is vele vannak.

- idézte fel az első találkozást a börtönben töltött idő után.

Az énekes jelenleg marketing osztályvezetőként dolgot egy dunaújvárosi cégnél, a négy nap home office mellett egy napot bent is tölthet a munkahelyén.

Mint mondta, szeretné tisztázni mindazt, ami ellene vádként felmerült. Úgy fogalmazott: „Nem az emberek előtt kell az esetleges igazamat bizonygatnom, hanem a bíróság előtt”.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!