Egy lány, akivel Zsófi együtt dolgozott, elment, őt most temették el. A falujukat 40 katona őrzi. Barbarát itthon élő szülei és testvérei hívták, jöjjön el, de ő marad. Azt mondja, ott van szükség rá.
Hogy lehet úgy tovább élni, ha a barátaidat mészárolták le a közeli faluban? Hogy lehet úgy tovább élni, ha nem mered megnézni a híreket, nehogy az ő megcsonkított képüket lásd?
Fekete Barbara harminckét éve él Izraelben, egy beduin középiskolában tanít, mindössze 30-40 kilométerre a Gázai-övezettől. A falujukban most sok a menekült és egy katonai helyőrség is állomásozik ott. Ma a konyhára osztották be, reggeli készítés után kalácsot sütött. Közben beszélgettünk. Ritkán van olyan beszélgetés, amikor az újságíró sem találja a szavakat. Ez most olyan volt.
- Két lányod van, ők voltak már katonák?
- Zsófi a tengerészetnél szolgált, őt már nem hívják vissza, Gili meg a polgári szolgálatot választotta. Nem kellett volna bevonulnia egészségügyi okokból, de azt mondta, hogy ő megteszi. Itt a készenléti egységeknél is harcolnak nők. Mert vannak olyan dolgok, amiket ők sokkal előbb észrevesznek. És tudom, hogy a támadás során voltak olyan nők, akik egyszerűen hősök voltak.
És elmennek harcolni. Ezt nem tudom elmagyarázni a szüleimnek és a testvéreimnek sem, hogy miért maradok itt. Hívnának, hogy menjek haza. A testvéreim, a szüleim ugyanis Magyarországon élnek. De én nem tudnék elmenni. Itt szükség van rám. És nem vagyok közvetlen veszélyben. Persze megértem, hogy nem értik meg.
- Érthetően nehéz elképzelni, hogy a háború sújtotta országban nem vagy veszélyben...
- Tartalékos katonák állomásoznak itt a faluban, minden településen elhelyeztek egy-egy egységet, ők vigyáznak ránk. A katonákat itt is szállásolták el, és a helyiek gondoskodnak ételről, mindenről, amire szükségük lehet. Van nálunk ezen kívül egy polgári őrség is, a férjem részt vesz benne. Ők a katonákkal együtt 3-4 órás váltásban vigyázzák a falut. A település körbe van kerítve, ettől függetlenül járőröznek folyamatosan. A főbejáratot pedig katonák őrzik. A Negev fennsíkon élünk, ebbe a körzetbe viszonylag kevés rakéta esik, mert elég ritkán lakott rész, nem éri meg ezt a területet lőni. Ezért jönnek ide a kitelepített családok is. Itt viszonylag biztonságban élhetnek. A gyerekek egyből mennek iskolába, a faluban foglalkozásokat tartanak nekik.
- Tanárként hogy kerültél a konyhára?
- Izraelben az a szokás, hogy ahol laksz, ott közösségi munkát is végzel, önkénteskedsz valahol. Én eddig is végeztem önkéntes munkát, de most megkértek, hogy segítsek a konyhán.
Most, hogy a szombat közeledik, sütöttem kalácsokat. Majd este fél tízkor kell mennem takarítani, vacsora után.
- Viszonylag közel laktok a Gázai övezethez, mit tapasztaltatok a háború első napjaiban?
- Nem hittem el, hogy ez történik. De senki nem hitte el. Olyan döbbenet volt... hogy a világ egyik legjobb katonaságát így meg lehet lepni. Hogy csinálták? Nem értem. De senki nem érti. Nem térünk magunkhoz. Nálunk nem szólalnak meg a szirénák, mert nincs rakétafenyegetettség, de azért hallottuk a robbanásokat. Szombat reggel volt, hét előtt keltem. Van két kutyánk, Patrick és Luna. És Patrick egyszerűen remegve és sírva jött oda hozzám az ágyhoz, ő ébresztett. Volt egy balesete pár évvel ezelőtt, gondoltam, hogy talán egy repülő ment és amiatt ijedt meg. De nem.
Be van állítva ugyanis mindenféle katonai jelzés, hogy ha bármilyen támadás érné az országot, akkor a telefonom jelezzen. Csakhogy nekem csendes üzemmódra volt kapcsolva éjszakára. Szörnyű érzés volt látni az üzeneteket, hogy mi történik. Mondjuk a katonaság most magához tért, 150 százalékos tartalékos katonai túljelentkezés van, ami azt jelenti, hogy az egész ország megmozdult a beduinokkal és az arabok nagyobb részével együtt. A Sivatagi Felderítő Zászlóalj például legnagyobbrészt beduin katonákból áll. És ők most harcolnak.
Tudom, hogy az igaz muzulmánok ezt a borzalmat elítélik. Mert az igazi iszlámban tilos ölni. És ezek az elferdített eszmékben hívő terroristák olyan dolgokat csinálnak, amik a második világháborúban történhettek csak meg. Vagy még ott sem.
- A ti falutokat is megtámadták szombaton a terroisták?
- Az a rész, amit a megtámadtak, északabbra van tőlünk. Mi majdnem az egyiptomi határnál élünk, lent. A terroristák nagy része észak felé fordult, ott voltak a vérengzések.
Ami nagyon meglepő, hogy a bűnözők hogy reagáltak. Az izraeli közbiztonság nem nagyon jó, mostanában sok harc volt a különböző bűnszervezetek közt. Most mégis az történt, hogy a bűnszervezetek vezetőinek utasítására kávét és cigarettát osztogatnak a katonáknak. Ők is beszálltak maguk eszközeivel a védelembe.
- A lányod az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem megy el arra a bizonyos fesztiválra…
A barátai hívták a Nova fesztiválra, de fáradt volt aznap, ezért nem ment el. Nem volt kedve. Hajnalig tartott volna a buli, vasárnap új munkahelyen kezdett volna, és úgy gondolta, hogy inkább kihagyja azt az estét. A barátai mentek. Van, akiről azóta sem tudunk semmit,
A fesztivál melletti települést jól ismerem, amikor röplabdáztam, majd később, amikor játékvezető voltam, sokat voltam ott. Nagyon sok gyereket ismerek onnan, edzőt is, most nem tudom, mi van velük. És nem merem megnézni. Nem merem megnézni az áldozatok listáját, még várok. Nem akarom tudni, hogy mit csináltak velük. Mert nem vagyok képes rá. Ez lehetetlen. Az egyik barátnőm odavalósi, most már Tel-Avivban él. És tegnap írta ki, hogy odalett a családja.
- Hogy reagáltak a körülöttetek élő beduinok a támadás hírére?
- Nem tudom, hivatalosan mi volt a véleményük, én a gyerekektől és a kollégáimtól tudom, hogy el vannak szörnyedve ezen az egészen. Aki erre képes, amit ezek a terroristák csináltak, az egyszerűen nem ember. Ez lehetetlen. Összekötötték a gyerekeket, és úgy égették el őket. Kivágtak egy terhes anyukából egy gyereket. El tudod ezt képzelni? A férjem látta a képet, de mondtam, hogy ne mutassa meg, nem bírom. És ha felismerek ott egy gyereket, akkor mi lesz?
- A te életed most megállt és egy másik vágányra áll át. Mindenki azt mondja, hogy semmi nem lesz ugyanolyan, mint régen.
- Abszolút. Most próbálom a pedagógusi mivoltomat használni. Itt minden gyerek, fiatal részt vesz mindenben. Amikor a konyhán is vagyok, ott van mellettem két-három fiatal, akik kiveszik a kezemből jóformán a munkát. És nagyon jó fejek. Mindegyik. Ez a falu olyan, hogy itt mindenki köszön. Nagyon szeretem a nyelvet, ezt az országot, úgy ahogy van. Az összes hibájával együtt.
