Átszállították az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe azt a drégelypalánki férfit, aki húsforgató villát szúrt az élettársa féltestvére mellkasába és a hasába tavaly nyáron.

Az eddigi adatok szerint a gyanúsított ittasan érkezett haza, majd ököllel esett a hozzátartozójának. Utóbbi próbált védekezni, és lekevert neki egy pofont Ekkor az ittas férfi megfenyegette, hogy megöli, majd egy kétágú húsforgató villával többször is megszúrta. Hozzátartozója a harmadik próbálkozást elhárította, majd kimenekült a házból.

A férfi azonban az udvaron utolérte, majd lerántotta a földre és tovább bántalmazta. Előbb egy baltával, majd egy hidegvágóval ütötte hátba többször is. Az összevert hozzátartozóját életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. A letartóztatásban lévő férfi a kihallgatásai során azt állította, hogy egy fehér árny buzdította a támadásra.

A járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a férfi elmeállapotának a megfigyelését. A bíróság végzése jogerős.

Kiemelt kép: Getty Images

Húsforgató villát szúrt hozzátartozója mellkasába a mentősökre támadó férfi

A férfi többször is bocsánatot kért a kiérkező orvosoktól az eljárás során, most újabb súlyos bűncselekménnyel gyanúsítják.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!