A bronzéremért küzdhet vasárnap a házigazda Sopron Basket, miután a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjének második elődöntőjében 81-59-re kikapott pénteken a címvédő Jekatyerinburgtól, írja az MTI.


A tavalyi ezüstérmes magyar csapat remekül elkapta a rajtot, és főként a honosított Turner Yvonne révén kilenc ponttal elhúzott. A második negyedben sorra maradtak ki a hazai helyzetek, így az ötödik aranyérmére hajtó ellenfél fordított, a nagyszünetben 39-42 volt az állás.

Térfélcsere után Roberto Iniguez csapata hullámvölgybe került, hat perc alatt csak két pontot hozott össze, a harmadik játékrészben pedig mindössze hetet. Ez sorsdöntőnek bizonyult, mivel a 46-60-ról induló zárószakaszban a magyar bajnok már nem tudott újítani, és - akárcsak egy éve - sima vereséget szenvedett orosz ellenfelétől. A Sopron legjobbja a 15 pontos Turner lett.

A második félidőben nem voltunk ott fejben, nem mentek be a dobások, túl sokat gondolkoztunk támadásban, statikussá vált a játékunk, és a támadások után időnként nem figyeltünk a védekezésre. Mindent megpróbáltunk, de nem sikerült. A folytatásban a vasárnapra kell összpontosítanunk, mert idehaza játszunk, és ki kell szolgálnunk a közönséget. Egymás után másodszor vagyunk ott Európa négy legjobb csapata között, most a harmadik helyet kell megcéloznunk

- nyilatkozta Roberto Iniguez.

Vasárnap a cseh USK Praha elleni bronzmérkőzés 17.30-kor lesz, míg a Jekatyerinburg-Dinamo Kurszk orosz döntőre 20.30-tól.

Eredmény - elődöntő

Jekatyerinburg (orosz)-Sopron Basket 81-59 (17-24, 25-15, 18-7, 21-13)
Pontszerzők: Griner 19, Vandersloot 15, Torrens 13, McBride 12, Vagyejeva 11, Meesseman 7, Beljakova 4, illetve Turner 15, Dupree 12, Zahui 11, Crvendakic 10, Casas 6, Jovanovic 5

Fotó: MTI/Nyikos Péter


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!