A Disney kaliforniai Bosszúállók kampuszának egyik legérdekesebb attrakciója a Spider-Man Adventure, amelyben egy kaszkadőr, majd őt leváltva egy robot hajt végre hajmeresztő mutatványokat. A teljesen mechanikusan működő pókrobot többnyire hiba nélkül szaltózgat át egyik épületről a másikra, azonban csütörtökön egy nem várt meghibásodás következtében teljes lendülettel az egyik épület falához csapódott, írja a Deadline.


A Pókember-bemutató ezután néhány órára leállt, de a helyszínen videózó érdeklődők szerint ezt követően minden ment tovább, mintha mi sem történt volna. A Stuntronics robotja a közösségi médiában terjedő videók szerint igencsak letért az előre megadott pályáról, és mereven csapódott bele a Web Slinger-épületbe. A Disneyland egyik szóvivője viccesen így nyilatkozott a lapnak:

Mint minden repülésnél, itt is előfordulhat néhány bukkanó az út során, de Pókember még a délutáni program kezdete előtt visszatért!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Darren L. (@mdglee_szm) által megosztott bejegyzés


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!