Valtteri Bottas rajt-cél győzelmet aratott az Olasz Nagydíj szombati sprintfutamában.

Kapcsolódó

Bottas megverte Hamiltont az Olasz Nagydíj időmérőjén

Szombaton sprintfutamon dől el, mi lesz a vasárnapi verseny rajtsorrendje.

A finn pilóta úgy lőtt ki a rajtnál, mintha a NASA űrhajójában ülne, csapattársa viszont, Lewis Hamilton csúnyán beragadt, amivel a második helyről az ötödikik zuhant vissza. Ezt Max Verstappen, Lando Norris és Daniel Ricciardo használta ki, akik nem tudták megközelíteni sem Bottast, de Hamiltonnak is esélytelenné vált a pontszerzése.

Az első körben egyébként Pierre Gasly kiesett, a francia pilóta a első szárnya a tülekedésben sérült meg, majd hirtelen a bal első kerék alá szorult, amitől az Alpha Tauri versenyzője nyílegyenesen a gumifalba csapódott és kiesett.

A sprintfutam meghatározza a vasárnapi főfutam rajtsorrendjét, valamint extra pontokat is ér, Bottas első helye hármat, Verstappené kettőt, Ricciardóé pedig egy extra egység a világbajnoki táblázaton.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!