Az M1 aktuális csatorna értesülései szerint az Európai Unióba érkezése után név nélküli bankkártyát kapott az a szír férfi, aki a gyanú szerint az Iszlám Állam egyik vezetője volt.

A hirado.hu-n megjelent információk alapján a bankkártyára 500 eurót, vagyis 150 ezer forintot utaltak. Kelen László, a férfi kijelölt ügyvédje azt mondta, védence Görögországban kapta a kártyát, ami csak ott érvényes, és egyetlen hónapra utaltak rá 500 eurót.

A terrorcselekménnyel gyanúsított Hassan F. titkosszolgálati kapcsolataira hivatkozva szerette volna elkerülni letartóztatását.

Bírósági meghallgatásán azt állította, hogy a görög titkosszolgálat ügynöke, és azon dolgozik, hogy minél több, Európába szökött dzsihadistát rendőrkézre juttasson.Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója az M1 Híradójának azt mondta, a férfi sok olyan dolgot mondott a tárgyaláson, amivel próbálja magát kihúzni az ügyből. Minden állítását megvizsgálják, akár nemzetközi partnerek segítségével is - tette hozzá.

Horváth József biztonságpolitikai szakértő úgy vélte, nincs az a titkosszolgálati érdek, ami miatt a görögök vagy bármely európai ország hatóságai együttműködnének az ISIS egyik vezetőjével.

A TEK pénteken közölte, hogy felderítési adataik alapján F. Hassan Szíriában csatlakozott az Iszlám Államhoz. A férfi az Iszlám Állam által végrehajtott lefejezéses emberölésekben vett részt Szíriában, és Magyarországra utazása előtt a 2016-ban Görögországban benyújtott menekültkérelme alapján kiállított menekült úti okmány felhasználásával Európa több országában is megfordult.
A TEK feljelentése alapján a Fővárosi Nyomozó Ügyészség őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki a férfit. (mti)

Így vették őrizetbe a TEK-esek F. Hassant, az Iszlám Állam kivégzéseket irányító vezetőjét

Legalább 20 ember haláláért lehet felelős.

Kiemelt kép: A TEK különleges egysége szállította a terrorizmus miatt őrizetbe vett szír állampolgárt a Fővárosi Törvényszék Fő utcai épületéhez. MTI / Mihádák Zoltán


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!