Az egyetem közlése szerint az óraadó tanár szerződését csütörtökön azonnali hatállyal megszüntették.


A Pázmány Péter Katolikus Egyetem csütörtökön azonnali hatállyal megszüntette Csókay László szerződését, aki eddig tanára volt az intézménybek - írja a 444.hu.

A lap kérdésére az egyetem közölte, hogy Csókay "eddig az egyetem óraadó oktatója volt". Egy másik kérdésre pedig azt közölték: "A gyermekek bántalmazása és az ellenük elkövetett visszaélés minden formáját elítéljük". Arra pedig, hogy "Kíván-e az egyetem vezetése ezzel kapcsolatban lépéseket tenni?" azt a választ adták:

Ahogy azt korábban mi is megírtuk, Csókay egy interjúban azt mondta, hogy a történtek ellenére is úgy véli, hogy a bicskei gyermekotthon igazgatója szakmailag értett a munkájához és "jól tudott bánni a gyerekekkel".

A 444.hu emlékeztet rá, hogy csókay László a Tarlós-korszakban a bicskei gyermekotthont fenntartó fővárosi önkormányzat gyermekvédelmi osztályának vezetője volt. jelenleg pedig a Pázmány Péter Egyetemen tanárszakosoknak tartott órákat a gyermekvédelemről, az óvodai és iskolai szociális munkáról, az észlelő- és jelzőrendszer a gyermekvédelemben témáról és a gyermekjóléti alapellátás rendszeréről. Az intézmény Csókay nyilatkozata után megszüntette az együttműködést vele.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!