Egy friss tanulmány alapján a nyitott fedelű WC lehúzásakor olyan permetfelhő szabadul fel, amely könnyen belélegezhető vírusokat is terjeszthet - írja az MTI. A Jangcsoui Egyetem munkatársai számítógépes modellek segítségével arra jutottak, hogy a vízcseppek akár a talajtól számítva 90 centiméter magasra is felcsapódhatnak a csészéből öblítéskor.

A kutatók szerint a probléma egyszerűen megakadályozható a fedél lehajtásával.

Ahogy a víz beáramlik a vécécsészébe, nekicsapódik az oldalainak, örvényt és kiáramló vízcseppeket hozva létre. Ezek a cseppek annyira aprók, hogy általában több mint egy percig lebegnek a levegőben.

Kép: Getty Images

Bryan Bzdek, a Bristoli Egyetem munkatársa szerint noha nincs rá egyértelmű bizonyíték, a koronavírus ilyen módon is terjedhet, hiszen a fertőzött emberek székletében is jelen lehet a kórokozó. Éppen ezért érdemes elővigyázatosnak lenni.

A tanulmány készítői azt javasolják, hogy amikor csak lehet, tartsuk lehajtva a WC fedelét öblítéskor, rendszeresen tisztítsuk az ülőkét és minden egyéb kontaktfelületet, valamint mossunk kezet a WC használata után

- mondta Bzdek, hozzátéve, hogy bár a vizsgálat nem tudta bizonyítani, hogy ezek az óvintézkedések csökkentik a SARS-CoV-2 vírus átadását, sok más vírus terjed a száj-széklet úton, tehát ezeknek a higiéniai eljárásoknak a betartása mindenképpen ajánlott.

Koronavírus - Még több hír a témában


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!