A Samsung sosem tartozott azon gyártók közé, akik "elkapkodják" a készülékeik frissítését, ha a legújabb Androidról van szó, és nincs ez másképp az Android 10 esetében sem, hiszen eddig csak kevés információ érkezett a dél-koreai gyártótól, hogy a felhasználók mikor várhatják az új rendszer érkezését. Szerencsére ennek most vége, hiszen kikerült az internetre egy olyan képernyőmentés, amin szépen fel van sorolva, hogy mely készülékek és mikor kapják meg a Google legújabb mobil operációs rendszerét.


A kiszivárgott lista szerint leghamarabb a tavasszal bemutatott Galaxy S10 készülékek, illetve a Galaxy M20 mobil kapják meg a várva várt frissítést. Mindez ugyanakkor erősen tájékoztató jellegű információnak tűnik, ugyanis Németországban és Lengyelországban például már most tölthető az S10 mobilokra a stabil Android 10 - szóval simán elképzelhető, hogy az alábbi felsorolásban szereplő telefonok és táblagépek is jóval hamarabb megkapják az új szoftvert, mint ahogy az fel van tüntetve.

2020 januárban frissülő Sasmung készülékek:

  • Galaxy S10e
  • Galaxy S10
  • Galaxy S10
  • Galaxy M20

2020 februárjában frissülő Sasmung készülékek:

  • Galaxy S9
  • Galaxy S9
  • Galaxy Note9
  • Galaxy A30
  • Galaxy M30
  • Galaxy Note10
  • Galaxy Note10

2020 áprilisában frissülő Sasmung készülékek:

  • Galaxy A50s
  • Galaxy A70
  • Galaxy A9 (2018)
  • Galaxy A80
  • Tab S6

2020 májusában frissülő Sasmung készülékek:

  • Galaxy A6
  • Galaxy A6
  • Galaxy A7 (2018)
  • Galaxy A10s
  • Galaxy A30s
  • Galaxy A50

2020 júniusában frissülő Sasmung készülékek:

  • Galaxy J6
  • Galaxy A10
  • Galaxy A20
  • Galaxy A20s

2020 júliusában frissülő Sasmung készülékek:

  • Galaxy J6
  • Galaxy J7 Duo
  • Galaxy J8
  • Galaxy Tab S5e
  • Galaxy Tab S4
  • Galaxy Tab A

2020 augusztusában frissülő Sasmung készülékek:

  • Galaxy Tab A (S Pen)
  • Galaxy Tab A (2018, 10,5)

2020 zeptemberében frissülő Sasmung készülékek:

  • Galaxy Tab A

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!