A Samsung február 9-én mutatta be a legújabb csúcstelefonjait, a Galaxy S22 termékcsaládot, és ezzel párhuzamosan a gyártó bejelentette, hogy egyes készülékeinél az eddigi három helyett immár négy éven keresztül biztosít Android főverzió frissítéseket, illetve bizonyos modellek esetében a kiadást követően öt éven keresztül garantál biztonsági frissítéseket. Ezzel a lépéssel a Samsung lett az a gyártó az Android ökoszisztémán belül, ami a legtovább biztosít frissítéseket egyes eszközeire - megelőzve az Androidot fejlesztő Google-t is.

Kapcsolódó

Az éjszakai fotókra gyúrnak rá az új Samsung Galaxy S22 mobilok

A jelek szerint a legnagyobb újdonságot ezúttal az éjszakai felvételek készítése közben tapasztalható minőségjavulás jelenti.

A négygenerációs One UI és Android frissítések és az öt éven át tartó biztonsági frissítések jelenleg az alábbi Galaxy eszközöket érintik:

A Samsung azt is kiemelte, hogy a jövőben minden az S, Z, A és Tab S szérián belül megjelenő készüléke hasonló "bánásmódban" részesül, és a fenti listában szereplő készülékek esetében már az is tudható, hogy a négygenerációs frissítés pontosan mit jelent. A Galaxy S21 FE, a Galaxy S22 széria és a Galaxy Tab S8 sorozat tagjai már Android 12-vel kerültek forgalomba, tehát ezekre a készülékekre még érkezni fog az Android 13, az Android 14, az Android 15 és Android 16 is.

A Galaxy S21 széria tagjai, a Galaxy Z Fold3 és Galaxy Z Flip3 Android 11-el kerültek a boltokba, időközben már megkapták az Android 12 frissítést, így a jövőben ezekre a készülékekre még letölthető lesz az Android 13, az Android 14 és Android 15 is, viszont - ha a Samsung időközben másképp nem dönt - az Android 16 ezekre a modellekre már nem lesz elérhető.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!