Lassan véget ér a száraz január. A négy hét önkéntes alkoholmegvonásnak még akkor is van értelme, ha az év hátralévő részében nem tartunk mértéket.


Lassan véget ér a száraz január, melynek résztvevői önkéntes alapon négy hétig lemondanak az alkoholfogyasztásról. Sokan azonban megkérdőjelezik a kihívás létjogosultságát, mondván: mi értelme ennek a néhány hétnek, ha utána 11 hónapig senki sem fogja vissza magát? Azonban igenis számos előnye lehet még az átmeneti alkoholmegvonásnak is, írja a LADbible.

Aki végigcsinálja a száraz januárt, leginkább a bőrén érezheti, hogy valami megváltozott. Az arcbőr sokkal egészségesebb és élettel telibb lesz annak köszönhetően, hogy csökken a vizelethajtó antidiuretikus hormon (ADH, másnéven vazopresszin) termelődése, így megszűnik a puffadtság, míg a pórusok összehúzódása miatt jóval kevesebb vörös folt éktelenkedik majd az arcon.

A néhány hetes alkoholszünet ha csodát nem is, de mindenképpen jót tesz a májnak is. Az italozás miatt az elpusztult májsejtek helyén fokozatosan egyre merevebbé váló váló szervünknek már ennyi idő is komoly fellélegzés lehet. Ennek következtében pedig ismét megindulhat az a folyamat, melynek végeredményeképp a máj ismét sima és rugalmas lehet, ha kordában tartjuk, vagy teljesen hanyagoljuk az alkoholfogyasztást.

A mértéktelen ivászat csökkenti az immunrendszer hatékonyságát is. Minél többet iszik valaki, annál fogékonyabb lesz a különböző vírusokra és betegségekre. A száraz január vagy bármilyen időszakos alkalom nagyszerű lehetőség arra, hogy az immunrendszer regenerálódjon.

Ugyancsak jótékony hatással van az agyra is a piaszünet. A rendszeres alkoholfogyasztók kezdetben nehezen viselik az elvonási tüneteket, de már néhány alkoholmentes nap után is javul az alvásminőség, a döntéshozatali képesség és jócskán megugrik a kreativitás szintje is.

Mivel a túlzott alkoholizálás gyengíti az érfalakat, ezzel nehézkesebbé teszi a szív számára a vér pumpálását, ami növeli a vérnyomást, valamint a stroke vagy akár a szív- és vesebetegség kockázatát is. A pohár letétele azonban ilyen rövid idő alatt is a vérnyomás csökkenését eredményezi, egyben az említett betegségek kockázatát is némileg mérsékli.

Végezetül a daganatos betegségekről: köztudott, hogy a túlzott alkoholfogyasztás növeli a rák számos típusának, köztük a száj-, mell-, bél- és májrák kialakulásának kockázatát. Ezen akár azonban ezzel a néhány hét pihenővel is javíthatunk valamennyit.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!