A Telex szerkesztősége a Svábhegyi Csillagvizsgáló segítségével megszakértette a képet, és arra jutottak, hogy ismét nem jött el a világvége.


Elsőre azonosítatlan repülő tárgy, valószínűleg mégsem UFO húzott el Budapest égboltján szerda este – állapította meg a Telex.

A lap szerkesztőségébe többen több helyről küldtek fényképet a szokatlan égi jelenségről. Volt, aki a Széchenyi-hegyi adótoronynál kapta le, más az újpesti öbölből látta. A képek alapján az objektum éppúgy lehetett volna az armageddont elhozó meteorit, mint a Földet leigázó földönkívüliek űrhajója.

Bár az elsőre is gyanús volt, hogy ennél egyszerűbb és földhözragadtabb a magyarázat, a Telex azért igénybe vette a Svábhegyi Csillagvizsgáló segítségét. Bár első ránézésre ők sem tudtak azonnal biztosat mondani, nagyítások és alapos vizsgálat után megállapították:

IDE kattintva meg lehet nézni a portál kinagyított képét (címlapképünk csak illusztráció), amin kivehetőek a hajtóművek elkülönülő csóvái is, amit a Nap sugarai különlegesen világítottak meg. Ettől kissé olyan volt, mintha a gép lángokban állt volna.

Szerencsére ilyen irányú hírek nem érkeztek, sőt az újság még annak is utánajárt, hogy az adott időben közlekedett-e ilyen repülő a főváros légterében. Mint kiderült, igen: az Emirates légitársaság Airbus A380-as, Dubajból Londonba tartó járata.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!