Tanárok és az iskola dolgozói nem vettek részt a szervezésben, az a diákok ötlete volt. A diákok közel 153 ezer dollárt (körülbelül 55 millió forintot) gyűjtöttek így össze.


A Fox írta meg, hogy nagy felháborodást váltott ki egy videó, melyen egy oklahomai középiskola diákjai egy sportpálya parkettjén hasalva mások meztelen lábfejét nyalogatják. Mint kiderült, a diákok egy adománygyűjtő rendezvény keretein belül kapták a feladatot, hogy mogyoróvajat nyalogassanak le társaik lábairól.

Az esetről az iskola által kiadott közleményben hangsúlyozzák, az akcióban 9-12. évfolyamos diákok vettek részt,

Természetesen sem tanárok, sem az iskola más dolgozói nem vettek részt a rendezvény szervezésében.

a fogyatékkal élőket foglalkoztató Not Your Average Joe Coffee nevű kávézó számára.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!